Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei
144 A B a la ton-me Hé ki lakosság néprajza. ezért nagy kár, hogy az 1869-iki népszámlálás nemzetiségi eredményeit nem ismerjük, mert az a balatonparti lakosság nemzetiségi eredetű elemeit kétségtelenül niég teljesebb, még eredetibb számában mutatná be. Annyit talán azonban így is szabad következtetnünk, hogy, ha a németek száma — mely 1890-ben csak 460 volt - 1880-ban 982-t tett ki, úgy 1869-ben az legalább is a 2000-et haladta meg, a mi az akkori összes lakosságnak — kerek számban 48,000 léleknek — 4'1660/0-át jelenti. A németség mellett elenyészően csekély szerep jut a másik két nemzetiségnek, a horvátnak és tótnak. Horvát volt a balatonparti községekben 1880-ban 19, 1890-ben 45; ha a teljesen szórványos — egyes — eseteket figyelmen kívül hagyjuk, 1880-ban Lengyeltótiban és Keszthelyen volt a szórványosnál csak valamivel több horvát, ott 4, itt 11. Már 1890-ben Lengyeltóti horvátjai eltűntek (elmagyarosodtak), a keszthelyiek száma 11 -röl 16-ra emelkedett, ezenkívül pedig új telepek keletkeztek Bogláron 11, B.-Magyarodon 9 és Siófokon 4 lélekkel. A tótok száma 1880-ban 31, 1890-ben 33 volt, tehát alig szaporodtak. 1880-ban a szórványos, egyes eseteket ismét figyelmen kívül hagyva — kis telepeket találunk Bogláron 5, Lengyeltótiban 5, Vörsön 3, Keszthelyen 7 lélekkel; 1890-ben Vörsön már egy sem volt; Bogláron és Lengyeltótiban számuk leszállt 1—1-re, Keszthelyen emelkedett 7-ről 12-re, ezenkívül Siófokon 2-ről 8-ra.1 Mindez pedig, a mit a hivatalos statisztika e három nemzetiségről kimutat, oly kevés, hogy teljes lehetetlenség a balatonparti lakosság faji keveredettségét ennek a csekély nemzetiségi elemnek tulajdonítanunk s így másutt kell megvilágosító adatokat keresnünk. * Második forrásunk a nemzetiségi elemek kikutatásába maga a néphagyomány és néhány régibb irodalmi adat, melyek egymást kölcsönösen megerősítik és kiegészítik. A nemzetiségi viszonyokra vonatkozó első adatokat Korabinsky J. M.-nek «Geographisch-Historisches und Producten-Lexikon von Ungarn» czímfí s Pozsonyban 1786-ban megjelent művében találtam. — Ezt a munxát fordította magyarra és részben átdolgozta a buzgó Vályi András, s ez «Magyarországnak leírása» czímen 3 kötetben 1796-ban jelent meg. — Vályi ennek a munkának egy második kiadására is készült s ennek a kéziratát őrzi a M. N. Múzeum kézirattára, mely szintén tartalmaz a nemzetiségi viszonyokra vonatkozó adatokat. — Ilyen adatok vannak végül Fényes ELEK-nek azon már idézett három munkájában is, a melyek 1836-ban 1841-ben és 1851-ben jelentek meg. Ezeknek adatait és a hagyományokat közöljük a következőkben községenkint: Kilitiben, hol 1880-ban 18 német Volt, a hagyomány nem őrzött meg semmit; Fényes és VÁLYi-nál magyar faluként szerepel egyedül Korabinsky írja róla, hogy 1 Minthogy a balatonparti ember tótnak nevezi nemcsak a Magyarország északi vármegyéiből ide származott igazi tótokat, hanem — s talán sokkal inkább — Horvát-Tótország keleti feléből, a történeti Tót országból ide került szlavóniaiakat, sőt a Vasmegyéből betelepült vendeket is, kiket csak az úri nép nevez vendnek s nevezett még 20 év előtt vandalusnak, a balatonparti tótság etimológiai megkülönböztetése esetről-esetre a legnehezebb feladatok egyike, melyet talán csak a szlá- vista nyelvész oldhatna meg pontosan, ha még ideje korán figyelné meg a néhány még életben maradt öreg embernek nyelvét, a kik el nem magyarosodván, eredeti kiejtésüket még megőrizték.
