A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Bevezetés
A Bu lut o/i környékének nrchueologiú/u. IX szintén tévedtem, mikor azt mondom, hogy először Récsey publikálta). Mindenesetre neki köszöni azonban a Nemzeti Múzeum, hogy ezek a kövek oda jutottak. A régi feliratokat is, melyeket a Corpus már 1873-ban kiadott, látni akarta s megállapította, hogy a 4125. 4126. 4139. 4140 számú feliratok, a melyeket pedig az újabb időkben Szentbékállán Römer, Keszhelyen 1879-ben Kubitschek leírtak, nincsenek meg. A melyeket ' még a helyszínén, Zalaapátiban (CIL. III. 4124), Kékkúton (CIL. III. 4136 4137) és Lesenczetomajon (CIL. III. 4128) megtalált, újra leírta és revideálni próbálta, az igaz, hogy nem sok szerencsével. Egy esetben sikerült ráakadnia az egyik kékkúti feliratos kőre (CIE. III. 4135), a melyet már elveszettnek hittek (138. 1.). De nemcsak a feliratok érdekelték, hanem a többi régiségek is az őskortól kezdve a népvándorlás koráig. Römer példáján indulva, rövid följegyzésekben előadja, a mit a helyszínén megtudhatott és látott. így a római kőemlékek közé tartozik még a Paloznakról származó sírtábla (176. 1.), a melyről csak annyit mond, hogy Jánossy Gusztáv veszprémi kanonok tulajdonába jutott. Fölemlíti Abundantiának Pados tör- demiczi szőlejében talált bronzszobrocskáját is, a mely azonban már akkor a Nemzeti Múzeumban volt és már előbb ..Néhány antik bronzszobrocska a Nemzeti Múzeumban“ czím alatt az Archaeologiai Értesítő XIV. (1894) évfolyamában ismertette (125. 1.). Falufüreden egy római síi leletet (169. 1.) látott, Raposkán pedig, mint ott értesült, népvándorláskori régiségek kerültek napfényre (123. 1.). Az őskori lelőhelyek közül valamivel részletesebben foglalkozik a tihanyi félszigettel, melynek földvára és tumulusai Römer följegyzései után nem lehettek ismeretlenek. Récsey volt azonban talán az első, a ki próbaásatásokat kísérelt meg, a melyeknek leletei azon földmaradványok korára némi világot vetnek (167. 1.). A legtöbb följegyzés a római lelőhelyekről szól. Ezek között vannak, melyekre először fölhívja a figyelmünket. Különösen a Balaton északi alsó partján említi a római telepek egész sorát, a melyeken keresztül minden bizonynyal egy út vezetett, a mely út hiányzik az Itinerariumokban, mert, mint Récsey gondolja, csak későbben, a Balaton lecsapolása után készülhetett. RÉcsEYnek egy korábbi czikke, mely ezen czimen „Zalavári emlékek“ az Archaeologiai Értesítő XII. (1892) évfolyamában jelent meg, csak annyiban tartozik ide, hogy két római kőemleket említ, melyeket a zalavári romok között találtak (41. 1). Még több alkalma volt a Balatonvidék régészetének szolgálatot tenni azoknak, a kik, mint Lipp is hosszabb ideig tehette, figyelmüket annak a vidéknek szentelhették, a melyen állandóan laktak Darnay Kálmánt, a kinek Sümegen virágzó vaskereskedése volt, a régiségek mindig elsősorban mint gyűjtőt érdekelték. Akkor is, ha ásatott, a tárgyak voltak a fontosak, a melyekkel a gyűjteményét, az ú. n. Darnay- Múzeumot, gyarapíthatja. De lia a leletkörülmények nem egyszer bizonytalanok vagy nem igen világosak, sok lelőhelyről nem volna tudomásunk, ha úgy a nagy, mint a legkisebb leletet meg nem szerzi. A legtöbbet természetesen Sümeg vidékén gyűjtötte és kutatta fel, a hová belevette a Balaton partvidékének szomszédos részeit. Hogy a szakkörök is megtudják gyűjtésének eredményeit, sietett azokat publikálni. A balatonvideki leletek között a gyűjteményében talán csak a zalaszántói római sírleletet (112. 1.), a Lesenczetomajhoz tartozó Csertető római régiségeit (121. 1.), az ódörögdpusztai ú. n. szárnyas bronzfibulákat (117. 1.) és a badacsonyi duplaarczú kőszobrot (125.1 ) találtam, melyek az irodalomban ismeretlenek. Először az Archaeologiai Értesítő IX. (1889) évfolyamában adott hirt két balatonvidéki leletről: a Díszei határában talált réztárgyakról két helyen is (129. 1.) és a csobánczhegyi kis bronz
