A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - Előszó
ELŐSZÓ. M IDŐN a Magyar Földrajzi Társaság az 1890-es évek elején a Balaton tudományos tanulmányozását tervébe vette, az ennek végrehajtására alakult Balaton-Bizottság kellő fedezet hiányában még nem gondolhatott arra, hogy a Balaton és vidéke társadalmi földrajzának, illetve történelmének megiratását is programmjába vegye. Ugyanakkor azonban már a Balatonkultusznak egyik lelkes híve, néhai Fenyvessi Ferencz országgy. képviselő és az akkori „Balaton-Egylet“ elnöke értesülvén arról, hogy fiatalos hévvel foglalkozom a Balaton és vidéke történelmének kutatásával, felkért, hogy a Balaton és vidékéről írt, már kinyomatásra kész és saját illusztráczióimmal felszerelt munkálatomat a „Balaton-Egylet“ kiadásában sajtó alá rendezzem. Szívesen engedtem felkérésének és munkálatom sajtó alá is került. Amikor azonban azt tapasztaltam, hogy különösen történeti adat- gyűjteménynek minősíthető nagyobb terjedelmű művem csak mint a turisták igényeit szolgáló „Balatoni-Kalauz“, feltűnően megrövidítve fog/ megjelenni, — a szerkesztéstől és müvem kiadásától sajnálattal visszaléptem. De nem hagytam fel azóta sem a Balaton kultuszával. Életem ifjúságának legszebb napjait, családi összeköttetésem révén, balatonmelléki birtokon éltem, mely az ősrégi zalavári benczés apátság birtokai közé van beékelve. A Balatonnak hellaszi derült ege alatt viruló gyönyörű vidéke és a barátságos benczés apátság közelsége a munkára még fogékonyabbá tették bennem a festőt és a történelemben búvárkodót. Alaposabban, s bizonyos meghatározott terv szerint kezdtem kutatni minden adat után, mely a Balatonra és vidékére vonatkozik. Újabb tervszerű kutatásaimnak első forrása, kiindulási helye az akkori megyei és társadalmi életben is nagy szerepet játszó Modrovich Gergely apátsága alatt, még önálló zalavári apátságnak vastagfalú, hűs levéltára volt. Ide vonultam én vissza a kolostori ebédek után akkor, í*