A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - Előszó
4 A Balaton és vidéke a történeti korban. amikor az apátúr vendégeivel, — köztük Nagy iMRÉ-vel, Apáthy IsTvÁN-nal — egy kis tarokkjátszma mellett sziesztázott. A zalavári levéltár falai végre is szűkeknek bizonyultak, sorra vettem több más levéltárt és sorra került a nyomtatott és rajzolt kútforrá- sok egész tömege. Ekkor már valaki, — akinek ma se kerüli el a figyelmét semmiféle valamirevaló munka, — érdeklődni kezdett csendben, zajtalanul végzett kutatásaim iránt. Ez a valaki Lóczy Lajos volt, a Balaton tudományos leírására alakult bizottság fáradhatatlan és érdemes elnöke. Megtisztelő felkérésének azonban, — hogy munkálataimat bocsássam a Balaton-Bizottság rendelkezésére, — nem tudtam, nem mertem eleget tenni; mert munkám terjedelméről még magam sem voltam teljesen tájékozva. Ez az 1892. év végén történt, amikor jelen forrástanulmányom a mohácsi vészig már teljesen feldolgozva és — még több megrajzolt térképpel felszerelve mint most — már sajtó alá lett volna adható. Emberi gyarlósággal, vagy igazabban fiatalos hévvel s a mindengyőzés hitével azonban többet akartam, többre gondoltam. Azt reméltem, hogy rövidesen befejezhetem tervezett egész művemet, nevezetesen: az általános történeti (I.) részen kívül a Balaton és vidéke történeti földrajzát (vizei, folyói, tavai, öblei, szigetei, hidjai, révei történetével) a balaton- melléki községek történetét és a községek birtokos családjainak történetét tartalmazó különös (II.) résszel együtt, — melynek adatai már akkor összegyűjtve, csak feldolgozásra vártak. Hivatalos állásommal járó elfoglaltságom azonban hosszú időre megállást parancsolt abban az idegeket ernyesztő rohanásban, amellyel munkámat czélhoz akartam vinni. A fiatalos hevet hagytam lehűlni, munkámat alkalmasabb munkaidőben leendő folytatásra félretettem. Munkám pihent húsz esztendőn át. Érzem szinte a felém lebbenő kérdőjeleket azzal, hogy: hát miért adtam most sajtó alá? Nem mentségül, vagy eljárásom igazolásául mondom, de — ha már a Balatonnal összefüggő történelmi eseményeket megörökítem, — tényként meg kell említenem azt is, hogy Lóczy Lajos tisztelt barátom a közelmúltban megismételte azt a kérését, hogy: adjam át már valahára művemet, mert most már erkölcsi kötelességem, hogy a Balaton tudományos tanulmányozása eredményeinek azt a hézagát, hogy a Balaton és vidéke története még meg nem íratott, — művemmel pótoljam. Kötelesség teljesítése alól pedig soha ki nem vontam magamat.