Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)

1. rész. A Balaton növényzete általában

198 \z illyr meg a magyarföldi flóra találkozása és vegyeledése. 198 észak-kelet felé pedig a Dráváig, Moslavináig nyújtja. Innen a Pécsen át a Dunáig, tovább fölfelé Budapestig stb. Nyitrába és Beregbe terjedő növényzetet s általában a régi Pannoniát, pannóniai flóravidéknek nevezi. E térségen belül terjeszkedik a balatonmelléki flóra is. Az illyr és magyar flóravidék valóban nagyobb egységnek, a pontusmelléki vagy jobban mondva a magyar flórabirodalomnak természetes tagja. Valamikor mind a kettőnek még megegyezőbb, egységes flórája volt, a mint a hegység geologiai minősége (mész) és kora igazolja. KERNKR azonban e vidéken soha nem járt, szemlátomásból annyira nem ismeri, hogy az orgonafát, a török és csöves mogyorót is az illyr flóra jelleme közé so­rolja, holott ez itt vadon nem terem. A két flóra vidék határának kimérésében sem volt pontos. Tapasztalásom szerint csak az lehet helyes, a mint a 195., 199. old. jelzem. Hogy a somogyi, de kivált a baranyai magaslatok növényzete nem az Ősmátráéval egyező, nem csak a fajok száma ( Colchicum Cupani, Doronicum Cau­casicum, Inula spiraeifolia, Helleborus odorus, Paeonia promiscua, Trigonella gla­diata, Spiraea oblongifolia (a Balatonnal szemben), Digitalis ferruginea stb.) mond ellene, hanem a geológia is. Idegenszerű, azaz nem az alpesi hegyképződéshez tartozó csupán a pécsi hegység, a Mecsek, mely valószínűleg nem egyéb, mint a hajdani Balkánhegységnek legészakibb foszlánya, mondja INKEY. 1 Meggyőződésem szerint a Mecsek növénykülönösségei, mint az egykori balkáni flóra maradéka, hatá­rozottan ezt igazolják, azért a balkáni flóra szigctjének tekintendő. Kétségtelen, hogy az illyr és magyarföldi flóravidék közt épen a találkozás helyén éles határt vonni bajos, valamint a határon termő füvek közt azt is nehéz megállapítani, melyik az igazi illyr vagy magyarföldi; mégis északnak vagy délnek tartva, — a sok meg­egyező elemen kívül is — általában meglehetősen szétválik az illyr és keletibb magyarföldi (és a bakonyparti) vegetatió. Az illyr flóra kétségtelenül délibb, sok vonása a mediterránnal hozza kapcsolatba, azért én a mediterrán és a bellöldi magyarföldi flóra közt áthidaló tagozatnak tartom. 2 A mai mediterrán flóra jelen­tését szélesbítve, csaknem e flóra felvidékének is tekinthetnők. A flórában azonban nagy időkön keresztül és a különböző fizikai körülmé­nyek között változás és egész nagyobb különbség állott be. Az illyr flóratagnak már a legmagasabb növényformatiójában, a fa vegetatiójában nevezetesebb fajok jelennek meg, a minők a Balatonmellék alacsonyabb és keletibb táján hihetőleg nyom nélkül kihaltak. Ilyen a havasi aranyzápor (Cytisus alpinus), a tompalevelű juhar (Acer obtusatum), keleti gyertyánfa, magyar tölgyfa, Fraxinus rostrata, Fr. argentea (Novi), Sorbus Austriaca, komlóbükk (a Plitvicai tavaknál), 3 a cserjék közül a Rhamnus fallax Boiss. (Rh. Carniolica KERN. Rosa livida, R. gentilis, Berberis Aetnensis, Lonicera alpigena, L. caprifolia, L. reticulata, L. glutinosa, Ribes Fleisch­manni, Spiraea cana és más gyöngyvessző bokrocska, továbbá Genista heteracantha, Daphne Blagayana, Satureia-bozót s az illyr flórának számos más kitüntetője. 1 Magyarország földmívelése. 1896. 4—5. old. 2 Pallas Nagy Lexikona XII. köt. 79. old. — Magyarorsz. vármegyéi és városai: Fiume. 1897. 452—456. old. Magyar orvosok és term, vizsg. Munkálatai XXIX. 1898. 191. old. 3 A Term, tudom. Közlöny 1899, 159. old. jelenti, hogy az Ostrya carpinifolia (komló­bükk) Légrád szőllőhegyen és Zákány határában is terem. Ez ugyan föntebbi határszabásunkba nem ütközik, de szőllőhegyen inkább bizonyos, hogy ültetett. Csodálatos, hogy nálunk tárgy hiá­nyában, szájról-szájra terjedő közlés alapján, ültetett fa hirét közlésre méltónak tartják. Légrád és Zákány alacsony szőllőhegyein eredeti fa ma alig terem. Az utóbbin voltam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom