Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
16 A földbeli szár, taraczk, vízi szár. dogul, pl. a Scirpus Tabernaemontani meg a Sc. maritimus nevű káka vagy a békabuzogány, a nád, sás, surlófű, a menta stb. A taraczk meg az inda között csak az a különbség, hogy a taraczk a földben vagy a sárban, az inda a vízben vagy a levegőben terjed, tehát leveles. A Scirpus maritimus taraczkja helyenként gumó módjára földagad s tartaléktáplálék gyűlik össze benne, hogy ennek árán a tavaszi kihajtás megindulhasson. A békabuzogánynak némelyik rügye dagad meg erre a czélra (v. ö. 31. ábra A, C). A taraczk tulaj donképen vékonyabb, soványabb, jobban szétágazó és terjeszkedő tőke (rhizoma). Masszivabb, ágatlan vagy kevésbbé ágas, bőséges táplálékgyűjtő tőkéje több vízi növénynek van (tündérrózsa, habrózsa, sárga liliom, kálmos, gyékény, virágos káka). A Stachys palustris-é meg az eltéréseié gumóforma darabokra tagolódik s mindegyikből egy-egy növény lesz. A tőke gumóvá is törpül {Alisma Plantago, nyilfű) s a növénye őszszel egész eddig elpusztul, csak a gumó a megújító rügyével telel ki. A vízi gumó tehát egészen táplálékgyűjtővé alakul. Ez az, a mit az Alföldön böngyölé-nek vagy böndő-nek neveznek s lisztjével az ősnép táplálkozott. A tőke, valamint a taraczk is, a növénynek sok esztendei fönmaradást és tetemes elterjedést biztosít. A tó fenekén, a be nem fagyott vízben s a fenék földjében a tőke meg a taraczk kitelel, azért a mély víznek földben gyökeredző növényei rendesen többnyáréltűek. A mélyebb vízbe be nem ereszkedő, tehát elfagyó vízi növény inkább egynyáréltü, mint a Naias minor, a békalencse, a súlyom, a Salvinia, Chara; de a súlyom egynyáréltüségében SCHMIDT kételkedik. 1 Hagymája és guméija csak kevés sárbeli virágnak van, pl. a tőzegviollának, az Orchis palustris- és O. morio-nak. 3. A vízi fű szára. A vízi fű szára vékony, de arra elég erős, hogy a víznek mérsékelt mozgása ne árthasson neki. Belsejében légcsatornák (lásd az 1. ábrát) vagy nagyobb hézagok vannak, vagy még a felsőbb czikkjei föl is fúvódnak (süllőhínár). Ezért a súlya tetemesen csökkenvén, a különben hajlékony gyenge szár a vízmélységen keresztül fölmerülhet és függélyes helyzetben marad, a mi a szárazföldön, a levegőben lehetetlen volna. Ilyen szervezkedés, kivált a súlyom, a levél nyelének felfúvódása nélkül (lásd a 2. ábrát) nem birná a később ránehezedő termés súlyát eltartani. — A szárnak sejthézagaiból meg a légcsatornáiból a szükséges levegő a környező belső sejtekbe is bejuthat. Az igazi vízi fű tehát általában gyengébb-szervezetű, mint a szárazföldi; vízi fa és cserje nincs, sőt a víziek edénynyalábja is gyenge-rostú, fasejtje nincs vagy csak csekély, sőt az edénynyaláb ismétlődve nemcsak azért nem vastagszik, mert, mint javarészben egyszikűeknek, zárt, azaz nem osztódó, vagyis meg nem újuló nyalábjok van, hanem a száruk nem a tartós vastagodásra, ellenkezőleg a fiatalabb végén folytonos megújulásra, túlsó végén pedig elhalásra van rendelve. A kétszikűek fűnemű szárában az edénynyaláb, illetőleg a faelevenje (cambium) szintén nem vastagít, tehát a víziek meg a szárazföldi fűnemek között megvan e tekintet1 Fl. Boem. III, 1794, 86. old.
