A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
A Balaton hi drogra fiája. 173 közepes csapadék, mint a másik két vízgyűjtőterületen. BOGDÁNFFY 1 összefoglaló térképe szerint közelítőleg feltehetjük, hogy a felvidéki és somogyi vízgyűjtő területen az évi közepes csapadék 600 mm, míg a Zala vízgyűjtő területén körülbelül 650 mm. Eszerint: Csapadék alakjában egy Egy év alatt Hányadrésze év alatt lehull összesen lefolyásra jut a csapam 3 m 3 déknak? A felvidéki vízterületen 816.000,000 156.070,000 0*191 Somogyi „ 1,129.200,000 161.370,000 0*143 Zala „ 1,238.250,000 150.870,000 0*123 Látjuk tehát, hogy a Zala vízgyűjtőterületéről a mi közepes vízmennyiségeinkkel számítva, a lehullott közepes csapadéknak 0*123 része, tehát csak egy nyolczadrésze jut lefolyásra, míg a somogyi vízterületről a csapadék egy hatod része, a felvidéki vízterületről pedig egy ötöd része. Vízvidékeink valóban mind igen kis esésű területek, a kőzet mindenütt jó áteresztő, nem csoda, hogy csak ilyen kis tört rész jut lefolyásra. Igaz, hogy ezek a számok csak nagyon közelítők, de elég jó forgalmat nyújtanak a vízgyűjtőterületek viselkedéséről. Kétségtelen, hogyha a számok abszolutus értékei nem is teljesen megbízhatók, mert az évi közepes, lefolyásra jutó vízmennyiséget csakis akkor tudnánk kellő közelítéssel megállapítani, ha több patakon volna állandó mérczeállomásunk s a jellemzőbb mérczeállásoknak megfelelő vízmennyiségmeghatározások állnának rendelkezésünkre. De ezt a kis patakok mentén lehetetlen volt szervezni, a déli árkokra nézve meg a Balaton visszaduzzasztása miatt éppen illuzórius. Meg kell elégednünk ennyivel, de megnyugodhatunk, hogy ezek a számok nincsenek messze a valóságtól s relativitásuk, egymáshoz való viszonyuk mindenesetre nagyon közel helyes. És éppen ez az érdekes. A három különböző területtípus hidrográfiai magaviseletére igen élénk világot vet. Kétségtelen, hogy a vízgyűjtőterületek közül a felvidéki az, amelyiken az általános térszíni lejtők a legmeredekebbek, a Zala vízterületén pedig a legkisebb esésűek. Nagyon nehéz volna ezt orometriai számítással igazolni, mert a területek Balaton felett való középmagassága nem fejezi ki helyesen ezt a tényezőt, bár mindenesetre igen jellemző. A fő vízfolyás kicsiny esése azonban igen nevezetesen hozzájárul ahhoz, hogy a csapadék jókora része menjen veszendőbe. A vízterületek áteresztőképességének úgy látszik sokkal kisebb szerep jut, mint azt általában fel lehetne tenni. Igen markans, éles különbségek esetén tűnhetik ez fel, míg itt, a három terület talajának áteresztőképességében oly kevés különbség van, hogy az aligha szerepelhet. Területünk legnagyobb részét lösz borítja. A típusos, igazi pusztai lösz nagyon átereszti az esővizet, hisz tele és tele van pórusokkal. De a mi dunántúli löszünket mindenütt egy sokkal kevésbbé áteresztő, barna-lösz borítja. Az igazi, típusos lösz itt mindenesetre pleisztoczénkori, míg a holoczén szubaerikus lerakodás sokkal tömöttebb, agyagosabb, sötétszínű képződmény, ami a mérsékelt égövi szavannákra jellemző. Ennek átázott felszínén a pórusok bezáródnak, a vízáteresztés jóval kevesebb. Csak ott szalad át rajta könnyen a víz, ahol sok durva törmelék van benne. 1 BOGDÁNFFY ÖDÖN: A Balaton környékének csapadékviszonyai. A Balaton Tudományos Tanulmányozásának Eredményei, I. kötet IV. rész, 2. szakasz.
