A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)

Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája

164 A Balaton hidrografiája. Kereken tehát feltehetjük, hogy egy héttel előbb 30 m 3/sec. vízmennyisége volt a Zalának, de ez csak rövid ideig tartott. Semmi esetre sem becsültük túl a vízmennyiséget, mert ebben az időben bizonyosan folyt víz az ártéren is, ahol méréseim idején csendesen állt. Majd később látni fogjuk, hog} 7 ennél még lényegesen több vize is lehet a folyónak. A Zalán túl a somogy—zalai határvidék mentén lehúzódó árkok szintén bősé­gesen ontották a vizet. Az elhanyagolt utak miatt akkor nagyon nehéz volt itt átvergődni az árkok torkolatához közel. A lapos, kisesésű völgyeket elöntötte a viz és megállt rajtuk, részben a hevenyészett községi utakat is elfedve. Kocsira, lóra kész veszedelem volt ilyen helyen átmenni s élénken él emlékezetemben az a szo­morú állapot, amiben itt voltak az utak a 90-es évek közepén. A járhatatlanság miatt aztán a falvak is elmaradtak, a butaság, piszok és elmaradottság feltűnő ellen­tétben állott a szomszédos területek műveltségével, fejlődöttségével. 83. ábra. A Zala árvize 1895 április 4.-én Híd végnél. A Balaton déli partján a Nagy Berek víz alatt volt, de a parti turzásokon biz­tosan el lehetett menni s csak a viharerejű szél akadályozott a mérésben. Az árkok tele voltak vízzel, de az odavalók állítása szerint itt is sokkal több víz volt egy héttel ezelőtt. Most már kissé leapadtak, vizük jellemzően kávébarna volt, mint ren­desen, ha nem a Balaton folyt visszafelé az árkokon. A mocsarak, lápok humusz­savas vize ez, analógiája a délamerikai feketevizű folyók vizének (Rio Negro). Boglártól keletre ekkor sem sok víz volt az árkokban, de a völgyekben sok elöntést lehetett látni. A szántódi lapály is belvíz alatt volt. * 1895 május 26.-án megmértem a Zala vízmennyiségét a fenéki hídnál, tehát a hol a Hévíz, meg a somogy—zalai határvidéki árkok vize is lefolyásra jutott. Vagyis itt az egész Kis-Balaton lefolyó vízmennyisége került mérés alá. A folyó vízállása fenn Hídvégnél ugyanaz volt, mint április 4.-én (83. ábra), sőt még a stádium is hasonlított, mert előzőleg szintén megáradt, jóval magasabban

Next

/
Oldalképek
Tartalom