A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Lörenthey Imre: Adatok a balatonmelléki pannóniai korú rétegek faunájához és stratigrafiai helyzetéhez

130 Adatok a balatonmelléki pannóniai koréi létegek faunájához. Lelethely : E faj még az alsó-pannoniai emeletben is előfordul, dc kifejlő­désének tetőpontját a felső-pannoniai emelet felsőbb rétegeiben a Congeria trian­gularis és Cong, rhomboidea jellemezte szintekben éri el. A tihanyi Gödrös-oldal föltárásának alsó Congeria ungula-caprae jellemezte szintjében 12 típusos példányát találtam. A tihanyi Fehérpart alsó (I.) rétegében 210 részben egész, részben töre­dékes példányát gyűjtöttem, melyek között a laposabb oldalúak a gyakoriabbak; a középső (II.) rétegből 75-öt, melyek között megvannak a BRUSINA leonographiájának VII, tábláján a 65—68. ábrában közölt formák; a felső (III.) rétegben pedig több ezer példányát gyűjtöttem. A tihanyi szőlők alatti szakadék föltárásából 432 lapos és domború oldalú példányt kaptam. A fonyódi Fonyódhegy alsó rétegében a szállodával szemben 72 példányát, a vasútállomás mögötti homokgödörben pedig 25 példányát találtam. Az enyingi usztatótól kapott anyagból néhány példányát preparáltam ki; LÓCZY LAJOS pedig Zala-Apátiban a 2b-vel jelzett rétegből 225, a 4. számúbúi pedig 148 lapos és domború oldalú példányt gyűjtött. A magasabb Cong, rhomboidea szintnek a Prosodacna Vutskitsi jellemezte faciesében is nagyon gyakori, így Köttséről néliány, Túrról a 2. számú rétegből több mint ezer, ugyaninnen a 3. számú rétegből több száz és a tabi Retkesárok téglavetőjéből is több mint ezer lapos és domború oldalú példányát kaptam.- T. ROTH több példányát gyűjtötte még e fajnak Lengyel-Tóti mellett, továbbá a tabi Hőjegihegy K-i lejtőjén lefutó árokban és a tabi Csibehegy alsó és felső homokjában, valamint a túri Kecskeköröm árká­ban. Az ezzel egykorú édesvízi faciesben is elég gyakori, így Öcsön 3, Fonyódon pedig a Fonyódhegy 4. számú rétegéből 50 példányát gyűjtöttem. Tehát a pan­nóniai emelet elegyes és édesvizű faciesében egyaránt gyakori faj. 2. Micromelania ? Fuchsiana BRUSINA. 1904. Pyrgnla (Micromelania) Fuchsiana BRUS. — BRUSINA : Pontusi irodalom. 95. lap (Lásd ugyanitt az előző irodalmat). HALAVÁTS Túrról a pannóniai emelet legfelső rétegeiből gyűjtötte e fajnak számos példányát, én még Fonyódon is. Lelethely: E faj eddig csakis a felső-pannoniai emeletből ismeretes. Legna­gyobb mennyiségben ennek legalsó szintjében fordul elő s fölfelé haladva roha­mosan fogy. így míg Budapest—Kőbányán és Budapest—Rákoson ezrével gyűj­töttem, addig a magasabb Cong, triangulai'is és C. balatonica jellemezte szintben Fonyódon a Fonyódhegy alján — a szállodával szemben — már csak 184 példá­nyát gyűjtöttem. Túron pedig a felső-pannoniai emelet magasabb szintjében még ritkább, a 2. számú rétegből 70 példányt gyűjtöttem, melyek azonban — azt hiszem — a Pyrgida Töröki LöRENT.-vel lesznek majd összevonhatók. 3. Micromelania ? Schzoabenaui FUCHS sp. 1870. Pleurocera Schwabenaui FUCHS. — FUCHS : Congerienschichten von Tihany. Pag. 539. Taf. XX. Fig. 10—12. 1870—75. Goniochilus Schwabenaui FUCHS sp. — SANDBERGER: Land- und Süsswasser-Conchylien der Vorwelt. P. 690. 1896. Micromelania? Schwabenaui FUCHS sp. — BRUSINA: La collect, neogene cle Hongrie etc. P. 127. 1902. Pyrgnla Wficromelania f) Schwabenaui FUCHS sp. — HALAVÁTS : Balatonmellékc. 43. lap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom