A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
22 4. balatoni fosszilis fá k monográfiája. 22 leírása a következő. 1 Az udvaros gödör kék 1—3 sorban állnak, száduk hasítékos, keresztben álló. A bélsugársejtek feltűnően magasak. M a g a s s á g u k 62 [j, k ö r ü 1 i. E gy i 1 y b é 1 s u g á r s e j t b e n e gy tracheidára számos apró gödörke esik. E gödörkék szerkezete ismeretlen. 2 A bélsugarakat a keresztmetszeten 1—15, á11 ag 8 tracheidasor választja el egymástól. Szélességük 1, ritkán 2—3 sejtnyi, magasságuk többnyire 1—10 sejtnyi. Tenyészetigyűrűivannak. E típus megkülönböztetése csakis a bélsugársejtek magasságában leli alapját, és miután bélsugár-gödörkéi ismeretlenek, tulajdonképpen egy hézagosan ismert típus. Az A. thannensis fajjal ezenkívül GÖPPERT (STENZEL) (17) közeli vonatkozásba hozta az Ar. vogesiacus (UNGER) fajt is, a mely attól csakis valamivel alacsonyabb bélsugarai által különbözik. Az utóbbi törlendő, mert ez a differentia nem elég az elkülönítésre és ez a fa különben is hézagosan van leírva. Mint előfordulási adat, a leírás szerint, s miután az A. thannensis fajjal van kapcsolatba hozva, ugyanazon joggal volna a Pycnophy llites, mint az Ulhnannites csoportba sorozható. Az A. Ungeri GÖPP. (17 2 5, 16 á9l i) oly hézagos leírásokkal és rajzokkal kapcsolatos, hogy teljesen tekinteten kívül hagyható. Ezen a GÖPPERT Arborétumában levő példány sem változtat; ebből sem lehet a fa hisztologiai sajátságait behatóbban megállapítani. Különben is kérdés, hogy a GÖPPERT (STENZEL) által utóbb (17 2 5) leírt kövület, tényleg azonos-e azzal az Aporoxylon primigeniummal, a melyre UNGER ezt a fajt alapította, s a melynek GÖPPERT csak a nevét akarta megváltoztatni. GÖPPERT (STENZEL) e fa különös sajátságaként említi fel annak 1—2 sejtnyi magas bélsugarait, a mely sejtek helyenként feltűnő magasságot elérnek (17 Á G). A recens Araucaria fajok fáját vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az idős fán a bélsugarak több sejtnyi magasak, a legbelső évgyűrűkben pedig az 1—2 sejtnyi magasak igen gyakoriak. Ezenkívül pedig a tangencziális metszeten az ilyen fiatal fa bélsugársejtjeinek keresztfala oly finom, hogy az elkövesedés folytán az egymás felett álló bélsugársejtek könnyen összeolvadhatnak, s így 2—3 egymás felett álló sejt, egyetlen, magas sejtnek néz ki. A GÖPPERT által vizsgált fával kapcsolatosan ez a körülmény mindenesetre figyelembe veendő. A paleozói Araucaria-szerkezetű fák közül igen kétes az Araucarites carbonacens (WITH .) faj. Előfordulási körülményeit GÖPPERT (17 3 8, ll 23 i) sokkal behatóbban leírta, mint hisztologiai szerkezetét. Miután a bélcsöve vékony, kétségtelenül Ullmannites törzs, de oly sajátságát, a melynek alapján a tovább leírandó U. Rhodeanus típustól meg lehetne különböztetni, mást alig lehet megállapítani, mint legfeljebb azt, hogy a tracheidák udvaros gödörkéin hasítékos, keresztben álló szád van, és nem kerek vagy elliptikus, éppen úgy, mint az Araucarites cupreus-on. Bélsugár-sejtjeinek gödörkéi nincsenek biztosan meg állapitva, s így típus gyanánt ezért sem alkalmas. 1 GÖPPERT ezt a fajt kétféleképpen írja le (17 3 0 és 16 31) 6). Irányadóul a részletesebb leírást (17 3 0) és az Arboretum példányait tartom. 3 GÖPPERT előbb (16) udvar nélkülieknek, később (17 3 2) némi valószínűséggel udvarosaknak írja le. 2. kép. Ulhnannites Beinertianus (GÖPP.). Radiális hosszmetszet. 280/1. rm bélsugársejt, melynek gödörkézettsége ismeretlen.
