A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 21 ugyan, de róluk biztosan tudjuk, hogy nem tartozhatnak oly növényekhez, a melyek a recens Araucarieae-hez tartoznának, hanem részben Ullmannia-fajokhoz, és előfordulási körülményeikből ítélve, még más, az illető geologiai rétegekből ismeretes lombozatokhoz s termésekhez, mint Valchia, Voltzia és talán másokhoz Erre vonatkozólag különben az adatokat a továbbiakban összefoglaltam, és hogy éppen az Ullmannites elnevezést választottam, az onnan van, mert a legtöbb adat azt bizonyítja, hogy az Ullmanniákhoz Araucaria-szerkezetű fatörzs tartozik. így ezek a permbeli növénymaradványok a legalkalmasabb csoportot képezik ahhoz, hogy az előbb körülhatárolt palaeozói korú Araucaria-szerkezetű fákat róluk nevezzük el, s ne a recens Araucaria genusról, a melyhez csakis a harmadkor Araucariaszerkezetű fáit vélem csatolandóknak. Az Ullmamiites-iak sajátságai a következők : A tracheidákon 1—3, vagy egyes fajokon 1—4, ritkán 5 sorban álló, sokszögletes, egymáshoz szoruló udvaros gödörkék vannak, a melyek száda kerekded, elliptikus vagy hasítékos, keresztben álló. Bélsugaraik rendesen egy sejtnyi szélesek, csak itt-ott fordulnak elő egyes két vagy három sejtnyi szélességű bélsugarak, vagy bélsugárrészletek. A bélsugársejteken az egy tracheidával alkotott négyszögű mezőre több gödör ke esik, a melyek felemás udvaros gödör kék, hosszúkás, vagy elliptikus nyílással és kerekded vagy elliptikus külső kerülettel. Itt-ott előfordulnak a tracheidák között egyszerű gyantavezetékek, de többnyire hiányoznak. Tenyészeti gyűrűik vannak, ezek néha igen vastagok, néha vékonyak. Bélcsövük — a menynyire ismeretes — többnyire szűk, néha szélesebb «Tylodendron» bélcső, a melyen hosszúkás barázdák fordulnak elő. A Pycnophyllum-faj ok fájának hasonló volta következtében nincs kizárva, hogy a palaeozoiban előforduló, — ismeretlen bélcsövű Pycnopliyllum-iák egyikemásika is ide csatoltatik. Az éles elkülönítés azonban lehetetlen. Az egyes fajok tárgyalásában sem a geologiai rétegekhez, sem a fajok megalapításának chronologikus sorrendjéhez nem alkalmazkodhatom, mert a különböző szerzők, sőt ugyanazon szerző dolgozataiban is, az egyes fajok jellemzése és felfogása tekintetében oly zavaros viszonyok vannak, s az egyes fajok között feltételezett vonatkozások oly változó kifejezést nyertek, hogy a mint egy faj viszonyait vizsgálni kezdjük, a vonatkozások, a fajok sokaságában össze-vissza vezetik az embert. Az Araucarites thannensis GÖPP. fajt, melyet a Pycnophyllites fák között tárgyaltunk, szerzője mint Ar. Beinertianus fi. thannensis-l sorolja fel. A GöPPERT-féle Arboretum Fossile példányain az Ar. Beinertianus-szA összehasonlítva, azt találtam, hogy az utóbbinak csiszolatai egészen fiatal fából származnak, az előbbiéi pedig idős fatörzs külsőbb részéből vétettek. Így tehát nem hasonlíthatók össze, de bélsugaraik alapján egymástól elkülöníthetők. Az Ar. Beinertianus, a tracheidák többsoros udvaros gödörkéi révén a Pycnophyllites csoportba is volna sorozható; azonban a 2—3, lapos sejtsor által határolt tenyészeti gyűrűk, az Arboretum Fossile példányán oly kis sugárnak megfelelően görbülnek, hogy ez kizárja a nagyobb bélcsövet. Ennek következtében ez a fafaj az Ullmannites-ék közé sorozandó, mint U. Beinertianus (GÖPP.) (2. kép). E típus
