A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája

4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 11 alapszanak, a másik pedig abban, hogy daczára annak, hogy az ily növénymaradványokon csak megközelitő meghatározásról lehet szó, ezek mégis látszólag pontosan meghatároztatnak és a természetes rendszerben elfoglalt helyzetüket tüzetesen kijelölő nem- és fajnévvel láttatnak el. Az első körülményen változtatnunk alig lehet, legfeljebb azáltal, ha a fosszilis növényrészek feldolgozása a botanikus részéről nem a múzeumokban s gyűjteményekben, hanem lehetőleg a helyszínén veszi kezdetét. Kétségtelen, hogy a legtöbb esetben így is csak izolált töredékek fognak találtatni. Ha azonban csak ittott is sikerül egy-egy növénynek- fáját, levelét s termését összefüggésben megtalálni és felszínre juttatni, s ha csak ritkán is lesz lehetséges az összefüggésben ugyan nem levő, de egymás közelében heverő részletekből ezek összatartozandóságára megbízható következtetéseket vonni, a helyszíni vizsgálat mégis számos értékes következtetéshez nyújthat alapot. Ha pedig bármilyen ritkán is, de sikerül egy-egy növényt ezen az alapon minden részében megismerni, ugy ez mindenesetre többet ér, mintha a töredékekből 100 különböző új fajt enumerálunk. A második körülményt, t. i. a meghatározást már módunkban áll teljesen a czélnak megfelelően végezni, és ezért az, a mit a tudomány érdekében nagyon kívánatosnak tartok, éppen erre irányul. E tekintetben bizonyos, hogy az volna a leghelyesebb, ha csakis oly növénymaradványok határoztatnának meg és láttatnának el tudományos genus- és fajnévvel, a melyek rendszertanilag pontosan meghatározhatók. Tudjuk azonban, hogy ez nem hozná meg a kellő eredményt, mert az oly növénymaradványok, mint pl. a Pycnophyllum (Cordaitesp-mdLva.áwá.nyok, a melyek hovatartozását a GRAND'EURY és RENAULT vizsgálatai alapján pontosan ismerjük, nagyon ritkák. Ha a paleofitologia csakis ilyenekre támaszkodna, úgy korántsem nyújtaná azt a képét a letűnt flóráknak, a melyet a nagyrészt ugyan bizonytalanul meghatározott, de változatossága által mégis sokat mondó fosszilis fragmentumok sorozata nyújt, és a mely nagyjából kétségtelenül számos értékes adatot szolgáltat úgy a botanikának, mint a geologiának. E szempontokból tehát minden fosszilis növényfragmentum ismertetése, és különösen lerajzolása felette kívánatos. Éppen oly kívánatos azonban az is, hogy a mi meghatározhatatlan, az ne határoztassék meg, és hogy az oly maradványok, a melyek hovátartozásáról csak körűibelüli véleményt mondhatunk, ennek megfelelően neveztessenek. Ez látszólag egy oly módszer, a mely már eddig is alkalmazásban volt, mert hiszen, a mit nem tudtak semmiképen meghatározni, az mellőztetett s a mi csak körülbelül volt meghatározható, azt — ha nem is mindig — de többnyire ites, phyllum, xylon, ium stb. végződésű nem-névvel látták el. Ha ennek daczára is fennforognak azok a zavarok, a melyekre az eddigiekben rámutattunk, az tehát nem mindig a módszer hiányán, hanem annak alkalmazásán és különösen az egyes kategóriák helyes megítélésén fordult meg, valamint azon, hogy a körülbelül meghatározható növénymaradványok sajátságainak megállapításában néha a legminimálisabb igényekkel megelégedtek, a minek következtében a fosszilis nemekbe az indokolatlanul megállapított fajok egész tömege soroztatott. Az, a minek pontos keresztülvitele kívánatos volna, tehát csak fokozatban különbözik a szokásostól, de ez a fokozati különbség igen jelentékeny és kétségtelenül a paleofitologia nagy változását eredményezné. Az eddigiekben leírtakkal kapcsolatosan a meghatározásra és az elnevezésre vonatkozó czélszerű eljárást a következőkben vélném összefoglalni,