A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
8 4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 8 A mint a botanikusnak a fosszilis növénymaradványokban, a kétes meghatározás folytán, nélkülöznie kell a megbízható rendszertani megállapításokhoz szükséges támpontokat, éppen úgy le kell mondania egyelőre a geologusnak is, a fosszilis növénymaradványok tekintélyes részének stratigrafiai jelentőségéről és mindarról, a mit az egyes geologiai korok klímájára s földünk történetének más mozzanataira nézve, a pontosabban ismert növényzetből következtetni lehetne. És hogyha azt látjuk, hogy valamely geologiai rétegből az egyik szerző olyan növényeket enumerál, a melyek trópusi klímára vallanak, a másik pedig a nyár és a tél periodikus váltakozására valló, évgyűrűs szerkezetű fákról tesz említést, vagy hideg klímára valló növényfajokat sorol fel, úgy ebből ne következtessünk azonnal a hideg és meleg klíma hirtelen változásaira, vagy pl. glacziális és interglacziális periódusokra, hanem vegyük figyelembe először azt, hogy a növények meghatározása többnyire bizonytalan. A paleofitologia ilyen nemű tévedéseire nézve bővelkedünk a példákban, s ilyenekre a SCHENK paleofitologiájában is számos helyen történik hivatkozás. így pl. a 802. oldalon a következőket olvassuk: «ETTINGSHAUSEN újabban, egy külön dolgozatában 1 ama álláspontját fejti ki, hogy az európai harmadkori flóra ausztráliai elemeket tartalmaz, a miben a Leptomeria, Casuarina, Exocarpus, Banksia, Dryandra és Eucalyptus fajoknak meghatározott maradványokra támaszkodik. Ezek oly fosszilis maradványok, a melyekről a specziális részben kiemeltem, hogy mind kérdésesek és ugyanolyan joggal más magyarázatban is részesülhetnének.» Tovább pedig, a hol ama felfogást vonja SCHENK kétségbe, hogy az európai harmadkori flóra tropikus, újhollandiai, ázsiai és amerikai alakokból áll, így folytatja: «Ha arra szánnók el magunkat, hogy mindama maradványokat, a melyek legalább is némi biztonsággal nem vallanak valamely meghatározott növénycsoportra, a helyi flórákból és egyáltalán kizárjuk, ha nem volna meg az a törekvés, hogy még az egészen jelentéktelen levélfragmentumokat is névvel lássák el, ha az oly fosszilis maradványokra szorítkoznánk, a melyek körülbelül azoknak a követelményeknek felelnek meg, a melyeket a recens növényekhez (illetőleg leírásukhoz) fűzünk, és ha a szerzők a helyi flórákat kritikusan vizsgálnák, úgy csakhamar meggyőződnénk, hogy az említett feltevés nem lehet helyes». Ezek a körülmények, melyekhez úgyszólván minden egyes oly paleofitologiai dolgozatból, a melyben az egyes geologiai rétegek fosszilis növényeinek néha igen nagy sora van rövidesen enumerálva, még számos példát csatolhatnék, arra intenek, hogy az ezrével leírt fosszilis növényfajokat óvatosan fogadjuk, mert korántsem vagyunk még ott, hogy a fosszilis növények neveivel dolgozhassunk, és pl. egy fosszilis Bambusa gyanánt leírt levélmaradványban tényleg egy Bambusa-fajt tételezhessünk fel, vagy egy Plataninum-nd\i leírt fa alapján, az illető rétegben a Platanus-t előfordulónak fogadhassuk el, a minek analogonjait pedig sokszor olvassuk. E helyett esetről-esetre vissza kell térnünk az eredeti leírásra, vagy esetleg magára az eredeti vizsgálati anyagra, és ha ezekben nem találjuk kétségtelen bizonyítékát annak, hogy a meghatározás biztos, úgy a további rendszertani, filogenetikai, növénygeografiai s más következtetésekhez és általában dolgozatainkhoz, valamint kézi- és tankönyveinkhez az illető adatot legjobb egyáltalán fel nem használni. Hogy a fosszilis fák anatómiai meghatározásával és ezek fajaival, a megbízhatóság szempontjából még rosszabbul állunk, mint a levelekre alapítottakkal, azt 1 Das australische Florenelement in Europa. Graz, 1890.
