A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
6 4. balatoni fosszilis fák monográfiája. 6 különböző rétegek megállapításában, egy-kct kivételtől eltekintve, alig van értékük. Pedig kétségtelen az, hogy ha a fosszilis növény maradványok botanika i 1 a g pontosan ismeretesek lennének, úgy azok okvetlenül bírnának s t r a t i g r a f i a i értékkel is, mert a növényfajok a föld történetének egész lefolyása alatt egyrészt vándoroltak, másrészt kihaltak, átalakultak és ezek a körülmények biztos adatokat nyújthatnának a föld történetének mégis m érésé h ez. — Az ide vonatkozó összes kérdések megoldása tehát a pontos meghatározástól függ. Mindaddig pedig, a míg ez meg nem történik, vagy meg nem történhetik, addig a fosszilis növénymaradványok túlnyomó többsége pontosabb következtetésekre nem alkalmas sem botanikai, sem geologiai szempontokból. A rosszul megtartott és ennek következtében, vagy a vizsgálat felületes volta miatt hézagosan leírt fosszilis növényrészek, stratigrafiai érték'ben éppen oly messze állanak az állati maradványok mögött, mint a mily különbség van a leírt fosszilis állatok és növények fajainak tudományos rendszertani értéke között. A paleofitologia adatai egy nagy részének eme megbízhatatlan voltát már számos botanikus szóvá tette. így A. BRAUN már 1854-ben kifejtette «Einige Beiträge zur Flora der Tertiärzeit» czímű dolgozatában, 1 hogy «ámbár örvendetes, hogy az őskori herbárium oly jelentékenyen gyarapszik, az eredményekhez bizonyos aggodalom is kell fűződjék, a minek annál inkább fokozódnia kell, mennél merészebbül emelkedik fel a fosszilis flóra rendszere» (31 2 2). Ez a merész fellendülés már nagyrészt megtörtént, s a BRAUN aggályainak jogos voltát ma már minden botanikus teljes mértékben tapasztalhatja; és hovatovább fokozottabban érezzük a fosszilis növényfajok revíziójának szükségét. Az utóbbi irányban sokat köszönhetünk ScHÉNK-nek, a ki paleofltologiájában már nagyon sok kétes fajt eliminált, s a kinek felfogását, a nevezett munka konklúziói között, a többek közt a következő sorok jellemzik (36 Ö0 S): «A fosszilis maradványok legnagyobb része levél és a levélen főleg az edénynyalábok elhelyezése az, a mi az alak mellett a meghatározáshoz felhasználtatik. Ha tekintetbe vesszük, hogy a fosszilis levelek egy nagy részén csak a középér vehető ki, vagy pedig erezetük hiányosan megtartott, s hogy továbbá egy nagy részük csak töredékek alakjában van meg, úgy jogosan kételyeink lehetnek a meghatározások helyes volta iránt, annál is inkább, mert a levélállás rendesen nincs megtartva, hanem csak izolált levelek fordulnak elő . . . A virágok s termések és magvak megtartása részben olyan, hogy azokat meglehetős biztonsággal határozhatjuk meg. Gyakran azonban a porzók és a maghon el vannak takarva a szirom és kehelylevelek által, és majdnem soha sem ismerjük a maghon s a termés belsejét, s éppen oly kevéssé a magvak szerkezeti viszonyait. Húsos gyümölcsök, megszenesedett tömeget alkotnak, a csonthéjas termésekből, melyeknek külseje vezet néha a helyes nyomra, csak az üres héj •maradt meg; úgy hogy tehát eme fosszilis maradványok iránt is bőven lehetnek kételyeink.» Ezt a körülményt SCHENK figyelembe is vette egész munkájában. Egy oly óriási tömegben azonban, mint a mit e munka felölel, az általa is érzett hiányokon segíteni egyszerre lehetetlen volt; ennek fokozatosan kell megtörténnie, még 1 Neues Jahrbuch für Mineralogie, 1854, XXV. p. 139.
