A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
86 Placochelys placodonta J aekel. — ha csak az nem derül ki, hogy a Notliosauriusok-hoz sorozott maradványok a Placodonták-hoz tartoznak. Természetesen ezáltal a hasonló pánczéllat felruházott szárazföldi állatok és a Placodonták között nem jutunk kapcsolathoz, mert erről a kapcsolatról semmit se tudunk; de a teknőspánczél keletkezésének kérdése ezáltal megszívlelendő szempontokhoz jut. Ezzel azután át is térhetünk a Placodonták rokonságát tárgyaló második fejezetre, jelesen a Placodonták és a teknősök közti vonatkozások tárgyalására. A Placodonták viszonya a teknősökhöz. A Placochelys pánczélképződését tárgyaló fejezetben igyekeztem azokat a vonatkozásokat megvilágítani, a melyek a teknősök és a Placodonták törzspánczéljának a fejlődése között felismerhetők s arra az eredményre jutottam, hogy a teknőspánczél fejlődése olyan ősi állapotból indul ki, mint a minővel körülbelül a Placochelys-nél találkozunk. E szerint a pánczélképződésnek első állomása volt az epidermális búbos pánczél, melyet az irhában elcsontosodások követtek nyomon ; erre a pánczélt hordozó hátbordák ^erősödése és a hátoldalon a felső ívszáraknak ellaposodása következett be, melylylel kapcsolatosan a hasoldalon a cuticularis eredetű hasbordák (gastralia) a bordák hasoldali részeivel nőttek össze. Láttuk, hogy a teknősök ontogenetikus fejlődése pánczéljukat illetőleg ilyen ősi állapotokra vall, a mely itt-ott részben a kifejlődött alakokon is megmaradt, másoknál, pl. a Dermochelydák-ná\ a törzsfejlődés kerülő utain megismétlődik. Másfelől nem férhet kétség ahhoz, hogy valamennyi teknős egy közös törzsből származott s a tengeriek nem közvetetlenül egyenes úton a Placochelys-\.6\, hanem fiatalabb jurakorszakbeli szárazföldi teknősöktől származnak. Máskülönben bizonyára nem hiányoznának a faunisztikai szempontból annyira ismert liászkorú tengeri üledékekből. A teknősök törzsalakja legkésőbben a felső keuper idején a szárazföldön már megerősödött, mert ebből a korszakból a württembergi Psammochelys Quenstedii képében valódi szárazföldi teknős áll előttünk (46. szövegábra). Ámbár az utóbbi hosszú marginális hídjával, fölösszámú submarginális peremlemezeivel és hihetőleg a haspánczél gazdagabb összetételével félreismerhetetlenül a Placochelys-re emlékeztet, mégis szívesen beismerem, hogy nehéz elképzelni, hogy Placochelys-szerü alakok ismét visszamentek a szárazföldre s így a teknősök őseivé lettek. 1 HUENE ellenvetését, melyet ő «Übersicht über die Reptilien der Trias» 2 czímű munkájában a teknősök és Placodonták közötti összefüggés lehetősége ellen tett, nem fogadhatom el minden megjegyzés nélkül. Először is a tőle ábrázolt csonttöredék nézetem szerint nem lehet teknőspánczél maradványa s a tőle Chelyzoon-csigolyaként leírt csigolya éppen úgy lehetett egy Placodus, mint teknős nyakcsigolyája. Másodsorban pedig a teknősök előfordulása a felső kagylósmészben még nem zárná ki utóbbiaknak a Placodonták-kai való származásbeli összefüggését. 3 Minthogy ezek már a felső tarka 1 1901-ben Halleben, a német földtani társulat évi közgyűlésén, a hol a Placochelys-ről szóló első jelentésemet bemutattam, ez a véleményem ellenmondásra talált barátom: FRAAS EB. úr részéről, a ki éppen a Psammochelys korai fellépésére hivatkozott. L. Zeitschrift d. Geolog. Gesellschaft in Halle. LIII, 1901. Protokolle pag. 57. 2 Id. mű, 19. 1. a Id. mű, 51. 1.
