A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből
80 Placochelys placodonta J aekel. Mindezek után fel kell tennem, hogy a Dicynodonták az emlősök egykori kiinduló pontjához nagyon közel álltak. Annyi bizonyos, hogy a Dicynodonták az említett jellemvonásokat tekintve, az összes — ismert — csúszómászóktól távol állnak s így a typusos csúszómászók és a Placodonták kiindulópontjaiként nem jöhetnek többé számításba. A mellékelt szövegábrán (49. ábra) az Udenodon pusillus JKL. szájpadlását mutatom be. Az ábra összehasonlítása a Placodontáknak a III. és IV. táblán, továbbá a 9. lapon feltüntetett szájpadlásával talán igazolja felfogásom helyességét. Más Anoviodontdkat sajnálatomra saját tapasztalásból nem ismerek s így nem érzem magamat arra hivatottnak, hogy SEELEY leírásaira, a melyek nem eléggé világosak, ítéletet alapítsak. SEELEY az ő Anomodontái-nak körén belül leginkább a szájpadlás alkotása alapján megkülönböztet Therosuchiá-VaA és TherocheloniákaX. Minthogy azonban éppen ez utóbbiak typusos képviselőin, a Dicynodontákon a szájpadlást illetőleg lényegesen más viszonyokat találtam, mint SEELEY gondolta, azt hiszem, le kell mondanom arról, hogy e szerző rajzait részleteiben magyarázatokkal kísérjem. Nyilvánvaló, hogy a kérdéses rajzok alapjául szolgált tárgyakat nemcsak a rajzoló ábrázolta rosszul, de már a kikészítő is helytelenül bánt velük, úgy hogy SEELEY eredeti darabjainak újabb tanulmányozásából is alig várhatunk eredményt. Reméljük, hogy további délafrikai leletek s az észak-oroszországi Anomodonták-nak v. AMALITZKY-ÍÓI várható feldolgozása alaktani szempontból ezen érdekes állattypusokról tisztább képet fog nyújtani. HUENE úr azonban 1 a typusos Anomodontákon kívül más, ezekhez sorozott alakokat is felemlített a Placodonták lehető őseiként; így a Deuterosaurus-i, a Rhopalodon-t és az Eunothosanrus-1. Teljes mértékben osztom magam is azt a nézetet, hogy ilyen alakok, illetőleg azok permbeii rokonai közt úgy a Placodonták, mint a teknősök ősei joggal kereshetők. Az ezekre vonatkozó ismereteink azonban ma még oly hézagosak és bizonytalanok, hogy újabb leleteket és mindenekelőtt utóbbiak szakszerű kikészítését óhajtanám előbb bevárni, mielőtt a szóban lévő alakokról ítéletet alkotnék. Eddig csupán azokat a sajátságos viszonyokat vettük szemügyre, a melyek a Placodontákra jellemzők, és melyek őket a csúszómászók egyik, egyoldalúan speczializálódott csoportjává avatják. Ezektől a sajátságoktól azonban tüstént el kell tekintenünk, ha a Placodonták legközelebbi rokonait és őseit meg akarjuk ismerni. Mindenekelőtt el kell tehát tekintenünk a kagyló-táplálékhoz alkalmazkodott szájpadi rágófogazattól és az alsó állkapocsnak ezzel kapcsolatos átalakulásaitól. A rágófogazat kifejlődésének tulajdoníthatjuk: 1. a fogak, nevezetesen a hátulsó szájpadlási fogak kiszélesedését; 2. a szájpadcsontnak és a támaszául szolgáló és a szájpadlást meghosszabbító szárnycsontoknak erősbödését; 3. az állkapcsi ízületek széles helyzetét, a mi a fogak morzsoló tevékenységét elősegíti; 4. a koponya széles voltát és a járomívek erős íveltségét; 5. a járomíveknek s az allsó állkapcson levő koronanyújtványnak (processus coronoideus) erős fejlettségét; 6. a koponya hátulsó részének erős megrövidülését és éles hátrahajlását a megerősödött és keresztbeálló szárnycsontok felett. 1 Reptilien der Trias, 18—19. lap.
