A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bittner Sándor: Bakonyi triasz-lamellibranchiaták

89 culopectenek közé tartozása mellett szól; hátsó íüle hegyesen kicsúcsosodik; a mellső rosszul maradt meg, minthogy azonban ez bizonyosan éppen olyan hosszú volt, mint a másik, így a záróperem hosszát 8 mm.-re becsülhetem, míg az egész teknő csak 10 mm. hosszú volt (9 mm. magasság mellett), a záró-peremnek ez a kiter­jedése hasonlókép az aviculopectenek közé tartozóságát bizonyítja. A hegyes hátsó fülnek, úgy tetszik, hogy finom sugaras bordázottsága is van. A triász eddig ismert, gyér számú aviculopedinjei között semmiféle közeli rokon fajt nem jelezhetek, különösen olyan egy sincs, a mely a hátsó fül alatt oly mély kivágást mutatna. Termőhelye : Míg valamennyi többi faj Berekalja kagyló-meszéből származik, ez a darab az Őrhegyről való. Különben a Berekalja egy darab kőzetén, a mely a Lima distinctát tartalmazza, szintén megvan ennek az aviculopectennek egy rosszul megmaradt teknője, úgy hogy ez az előbbi termőhelyen is képviselve van. Daonella cfr. Sturi BEN. Töredékek, a melyek valószínűleg ehhez a fajhoz tartoznak. (V. ö. a 86. oldallal.) Cassianella spec. VII. tábla, 32. ábra. Kicsinyke darab, egy bal teknő, a mely csak arra elég, hogy a Cassianella előjövetelét ebben a szintben bizonyítsa, nem elegendő azonban egy faj fixálására, minthogy ez a példány talán csak fiatal példány, vagy valamely nagyobb fajnak búb­töredéke. Pecten discites SCHLOTH. VIII. tábla, 25. ábra. A lerajzolt bal teknő teljes biztossággal, a valódi P. disciteshez sorozható. A darab ugyanarról a termőhelyről származik, mint az előbb leírt Aviculopcctcn elegantulus n. sp. Lima (Plagiostoma) ex a ff snbpnnctatac ORB. VIII. tábla, 19. ábra. Ezt a silány bal teknőt csak azért rajzoltattam le, hogy megmutassam, hogy a plagiostoma-csoport sima limái a magyar kagyló-mészkőből sem hiányoznak. Tudva­levőleg ilynemű plagiostomák a judicariai Prezzo-mészkőben sem ritkák. Lima distincta nov. spec. VIII. tábla, 20. ábra. Bal teknő, mintegy 21, meglehetős magas, lekerekített bordával, a melyek köz­bülső terei körülbelül olyan szélesek, mint a bordák. Hátrafelé eltűnnek a bordák, és a hátsó fül felé való lehajláson kicsiny sima teret hagynak; a mellső perem mere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom