A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-lamellibranchiaták
Bakonyi triasz-la.mel libra nchiaták. 35 és megtörések nélkül. A fülek ugyan világosak, azonban csak rendkívül könnyen jelzett barázdák választják el a héjtól. A faj még legelőbb a Pecten discites aut., ezen név alpesi fajához csatlakozik, a mi a német discites-szel nem azonos s ezért mintegy P. pseudodiscites-weln kellene neveznünk. Ez azonban tetemesen nagyobbnak látszik, mint a recoarobeli Pseudodiscites. Az Esino-fajok közül az az alak, a melyet STOPPANÍ (Pétrif. d'Esino, 21. tábla, 14. ábra) mint P. discites SCHLOTH ábrázolt, igen közel áll hozzá, közelebb, mint a recoarobeli pseudodiscites, a melyet SCHAUROTH ábrázolt a Sitzber. d. k. Ak. d. W. 1859., 34. köt., II. tábla, 6. ábráján. SCHAUROTH ezen ábráját, különösen a 6. c ábrát illetőleg meg kell jegyeznem, hogy egy veszprémi példányon is (1. a P. subdivisus faj utóiratát), úgy látszik, hogy megvannak a héj belső támasztó-léczei (V. táblám 12. ábráján). A legtöbb recoarobeli pseudodiscites kicsiny marad. Az itt leírt faj mégis összefügg genetikailag ezekkel. Az alpesi triász fiatalabb fajai között a P. Tovimasii PARONA kevésbbé közelebb áll ezekhez; ennek két füle kevésbbé különbözik egymástól, s a mellső fül kivágása alig látható, héja erősen koncentrikusan díszített. A veszprémi faj ellenben a déltiroli Seelandalpen tényleg megvan, miként ezt a császári Hofmuseum egy darabjáról nagy valószínűséggel megállapíthattam ; sajnos a példány fülei teljesen hiányoznak. Végül a schlerni P. Zitteli WÖHRM. jöhet szóba még az összehasonlításnál, minthogy ennek a fajnak jobb héja teljesen sima. Azonban annyiban különböző, hogy a különböző fülek nagysága kevésbbé erős, héja vastagabb, s a héj kerülete észrevehetőleg ferdébb, azaz diagonalis irányban kissé eltorzítottabb. A Pecten Schlosseri WÖHRM., a mely az Eszakalpesek hamis filosusá-\\oz (P. incognitus m.) igen közel áll, alig hasonlítható össze; e helyett azonban a P. Hallensis WÖHRM., a mely nagy sima faj az északalpesi Cardita-rétegekből való, hasonlítandó össze és pedig annyival inkább, minthogy WÖHRMANN a már fönnebb összehasonlított P. Tommasii PARONA alakot mint ennek a fajnak synonymáját tekinti. Valóban a különbség a fülképződésben ezen a fajon sem ismerhető félre, a Pecten Hallensis kétség kívül a kisebb, keskenyebb, és egyúttal gyakoribb Pecten incognitus m. (P.filosus aut. az Északalpesekből) legközelebbi rokonságába tartozik, a melylyel szemben ez, mint nagyobb és erősebb mellékalak tekintendő. Meglepően közel áll a P. praemissus jurabeli fajokhoz, a melyek ábrái között különösen utalhatok a P. Hehli ORB . alakra DUMORTIER Et. pal. II., XII. tábla, 5. ábráján. Ez a P. Hehli D'ORB., tekintettel pontosabb systematikai helyzetére, a mint ezt apectiniddk systematikájának legújabb búvára, PHILIPPI E. dr. kifejté, még némi nehézségeket tár elénk, a miként ez a nevezett tudós munkájából kitetszik, a Zeitschr. d. Deutsch, geol. Ges. 1900. évfolyama 80. és 86. lapjain. Az itt leírt triasz-fajnak kissé erősebben kifejezett Chlamys-jellege van, mint pl. PHILIPPI műve 110. oldalán ábrázolt jurabeli Varianiussium-fajoknak. STOPPANÍ is ábrázol a lombardiai Kösseni-rétegekből egy P. Hehlii D'ORB. alakot, azonban ennek, föltéve hogy a rajz helyes, mély byssus-kivágása van; minthogy STOPPANÍ csak QUENSTEDT és ZIETEN bizonyos ábráira s ezeknek az ő ábrájával való azonosságára hivatkozik, úgy az utóbbinak, épen a rokon íajokkal való összehasonlítása tekintetében hasznát nem vehetjük. Ezek daczára igen valószínű, hogy a Rhätiumban, a Felső-Triasz és a LiaszJura sima Pectinesei között összekötő alakokat fogunk találni. Igen hasonló az a meg nem nevezett, kicsiny, sima pecten, a melyet a Jahrb. der geol. R.-Anst. 1891. évfolyamában Kis-Ázsiából, Balia-Maadenből említettem, 3*
