A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bittner Sándor: Bakonyi triasz-brachiopodák
14 A bakonyi triasz-brachiopodák. veszprémi fajunkkal azonos. WÖHRMANN ezen faj hovatartozását — a Terebratula és Waldheimia között — eldöntetlenül hagyja és csak egyelőre állítja azt a Terebratulahoz. Én a karinthiai carditarétegekből annak idején általam ismertetett (Abhandlungen XIV, p. 144) Aulacothyris spec.-t — a mennyiben arról a rossz megmaradási állapot mellett érdemlegesen nyilatkozhatom — tartom specifikus tekintetben azonosnak a veszprémi fajjal. Most még csak az elnevezés kérdését kell tisztába hozni. Én legczélszerűbbnek látom a WÖHRMANN bárótól adott nevet megtartani és a <cfr.» hozzáfűzésével jelezni azt, hogy az azonosítás még nem nyugszik egészen biztos alapon. A magyar és a karinthiai fajnak félig beigazolt azonossága, továbbá a sztatigrafiai szintnek megegyezése igen valószínűvé teszik azt, hogy itt mind a három előjövetelnél egyés ugyanazon fajjal van dolgunk, amiért is az «Aul. Zirlensis WÖHRMANN sp.» névnek használatba vétele sem látszik nagyon erőszakoknak. Termőhelyei: Veszprém—jutási vasútvonal IV. profiljának b rétege és a mellette levő kőfejtő. Itt jön elő a legnagyobb számban. Azután a Jeruzsálemhegy Conchodon-márgái, a VII. profil g rétegcsoportja, — a VI. profil e. 2—e : ] rétegei. Ez utóbbi helyről származik egy példány, a melynek nagy teknőjén, a középvonalon, közel a homlokperemhez, egy barázdaszerű bemélyedés látszik. — Veszprém, Vasúti erdő (1 példány), — I. profil melletti kőfejtő (3 példány) és I. profil e rétege. Végre — ha a fentebbiekben mondottak állanak — a karinthiai és északtiroli carditarétegek is. Aulacothyris ( Camerothyris) spec, indet. I. tábla, 42. ábra. Ezen alak ama kevésszámú triaszbeli Aulacothyris-fajokhoz tartozik, a melyeket az jellemez, hogy fogtámasztóik a nagy teknő búbjában egy középseptummá egyesülnek (Abhandl. XIV, p. 63, 318). Azt a kérdést, hogy ezen jelleg elegendő-e egy önálló csoportnak (Camerothyris m.) a felállítására. —itt tárgyalni nem akarom. Mindenesetre igen fontos megkülönböztetési vonás e jelleg magának az Aulacothyris- csoportnak a keretében is. Az egyetlen, jó állapotban fenmaradt példány - tekintve habitusát — a legszélsőségesebb Aulacothyriddk közé tartozik, a mennyiben rajta még a kis teknőnek középlapultságát, tehát azt a jelleget sem találjuk, a mely egyébként ezen genusznak majdnem valamennyi alakjánál jelen van. A kis teknő középseptuma a teknő hosszának : i/ 4-ét éri el s e mellett vékony és éles. A nagy teknő búbjának középseptuma ellenben rövid, de jóval erősebb amannál. Lehetséges, hogy ezen alak nem egyéb, mint valamely más fajnak a fiatal példánya; a mit különösen a vékony és éles homlokperem is támogatni látszik. Előttem van még egy, az előbbinél jóval vastagabb alaknak a töredéke is, a mely szintén a Camerothyris-csoporthoz tartozik, de ennek a homlokvonala nem maradt meg s így ennek miként való kialakulásáról mit sem lehet mondani. Nem is tartom tehát ez idő szerint kívánatosnak ezen alakra új nevet alkalmazni, azért egyelőre névtelenül hagyom s csak a rokon fajokhoz való viselkedésére terjeszkedem ki. A Camerolhyris-csopovtba tartozó alakok közül a sct.-cassiani Aulacothyris subangusta csekélyebb méretekben is már lapos kis teknővel bír és egyébként is már a teljes fejlettség minden jellegét magán hordja. De különben a
