A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 2. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bittner Sándor: Bakonyi triasz-brachiopodák

Bakonyi triász-Inachiopodák. 15 nagyobb sct.-cassiani alakoknál is a kis teknőnek középbarázdája és lapossága mindjárt a búb mellől indul ki. A sct.-cassiani alakhoz hasonlóan viselkedik az Aulacothyris duális m. s e mellett feltűnik még tetemes vastagsága és duzzadt alakja is. Az Aulacothyris major nem más, mint az előbb említettnek óriás kiadása. Jóval közelebb állanak azonban az Aulacothyris duális névvel jelölt hallstatti példányok, úgy hogy valószínű, hogy a magyar Camerothyris velők áll legközelebbi rokonságban. Az Aulacothyris Commendai vi. ismét távolodik tőle és pedig nagyobb vastagsága, kis teknőjének lapos volta és nagy teknőjének felette picziny csúcsa révén. A szintén nagyobbfokú hasonlatosságot mutató Aulacothyris Sandlingensis a nagyteknő búbjának gyengébb fejlettsége és a kis teknő septumának jóval rövidebb volta által tér el. E szerint a Camerothyris-csoportba sorozandó fajok közül kétségtelenül a hallstatti Aulacothyris duális áll hozzá legközelebb, de a mi alakunkkal való azonosságát vagy ennek ellenkezőjét csak a további veszprémi leletek fogják eldönthetni. Termőhelyei: A veszprémi Cserhát brachiopoda-konglomerátja (Leitneruevar); 1 példány. A fentebbiekben megemlített töredék, mely valamely vastagabb alaktól származik, a VI. profil e

34 rétegeiből való. Ez utóbbi termőhelyen — úgy látszik — az Aulacothyris cfr. Zirlensis is előjön. Rhynchonella arpadica BITTN. II. tábla, 1 — 13. ábra; V. tábla, 22—24. ábra. Rhynchonella arpadica BITTN., Abhandl. d. geol. Reichs-Anst. 1890, XIV, p. 160, tab, XXXVII, fig. 14. Ezen kis Rhynchonella, melyet annak idején a veszprémi márgákból csak két példányban ismertem, most számos darabban fekszik előttem, a miből következtetem, hogy az Veszprém körül ezen szintben igen gyakori és ott általánosan el van terjedve. Bordáinak száma elég szűk határokban : 12—16 közt ingadozik, s ezekből a középső 4—5 a homlokon fel van emelve. Az is megjegyzendő, hogy a 16-bordás példányok a ritkaságok közé tartoznak, míg az alsó határ felé a változékonyság lassabban tűnik el, úgy hogy a 12-bordás példányok is még számosak. Ezekhez szorosan csatlakozik még egy alak, a melyről alább bővebben lesz szó. Általánosságban a 12-bordás példányokon a felemelt középbordák száma 4, míg a 13- és 14-bordás darabokon majd 4, majd 5. A 15 bordával bíróknál rendszerint 5 felemelt középbordát látunk; ugyanez mondható a gyéren előjövő 16-bordás példányokról is. Csak egyetlenegy termőhelyen (Veszprémben, az I. profil melletti kőfejtőben^ és pedig a normális alakok társaságában fordulnak elő példányok, a melyeknél a bordák száma jelentékenyen alászáll: 12-nél kisebb. Ez egészen fokozatosan történik a sorozatban érvényesülő lassankénti lefokozódások és átmenetek útján. Ezen utóbbi tényezőket a következő számok juttatják kifejezésre: az összes bordákszáma 12 (középborda 3!), továbbá 10 (4), 8 (3), 7 (3) és 6 (2). Egyidejűleg a bordák — kivált az oldaltfekvők — gyengülnek és rövidülnek is és az utóljára említett 6 (2) bordázattal bíró alak, a mely az azt megelőző 7 (3) és 8 (3) bordázattal bíróktól fajilag el nem választható, annyira távolodik a másik — 16 (5) -