A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Vinassa de Regny P.: Bakonyi triaszspongiák
15 Bakonyi triasz-sp ongiá k. 15. Cryptocoelia (?) cfr. 7, itt el i S TEINMANN sp 1882. Cryptocoelia Zitteli S TEINMANN , Pharetronenstudien, 176. old., Vili. tábla, 1., 2. ábra; VIII. tábla, 5. ábra; IX. tábla, 4. ábra. Az egyetlen, hiányos állapotban levő példány abban különbözik a sct.-cassiáni fajtól, hogy igen kevés a rekesztéke (segmentuma), és rekesztékfedői laposabbak. Az igen távol álló fedők között a koczkás, rácsos hálózat jól és világosan kifejlődött. Termőhelye : Veszprém, Jeruzsálemhegy. — Unikum. XI. NEM: Lóczia nov. gen. Ez az új nem, a melyet bátorkodom a nagyérdemű magyar tudós, dr. EÓCZY LAJOS egyetemi tanár úr tiszteletére elnevezni, igen közel áll S TEINMANN Cryptocoelianeméhez, lényegében azonban az különbözteti meg ettől, hogy a Lóczyá-nak igen kevés segmentuma van. Ezek a segmentumok kívülről is jelezvék, belül formájuk nem lehajló, hanem gyengén Tí-formájúak, oldalt a külső fal felé hajlanak, belül majdnem tölcsérszerűek, úgy, hogy úgy tűnik fel, mintha ez a tölcsér a központi csövet jelezné. A segmentumok hálózatos belsejét szilárd rostosszövet képezi. A segmentumfalak középső beöblösödésének irányában a rostok egy nyalábban merőlegesen irányulnak a felületre és szabályszerű módon szájadzanak a felülettel egyközös rostok nyalábjaival, úgy, hogy koczkás (hexaederes) hálózat keletkezik. Oldalt azonban az egyközös rostok uralkodnak, ezeknek is lapos TlZ-formájuk van és a kicsiny, ritkás, szabálytalan, függőleges rostokkal anastomozálnak. 16. Lóczia cryptocoelioides n. sp. Az I. tábla 6—8. ábrái. Ez a szivacs meglehetős kicsiny, a melyet az érdes, szabálytalanul ránczos és dudoros fedőréteg teljesen beburkol. Már külső oldalán látható néhány szabálytalan befűződés, a melyek azt sejtetik, hogy a szivacstest segmentumokra van osztva. A hosszmetszet rögtön megmutatja, hogy ez a sejtelem helyes. Teteje lekerekített, nagyobb nyilás teljesen hiányzik róla. Felületén kicsiny, távol álló és szabálytalanul elosztott lyukacskák láthatók. Nagyobb nyílásokat hiába kerestem. A segmentumokat, a melyek a szivacstestet képezik, tökéletlen, osztott fedők választják el egymástól. Ezen fedők közepén szabad tér van, a melynek nincsen saját fala. Ezek a rekeszték fedők a szivacstestnek vagy mind a két oldalán vannak, vagy csak az egyik oldalon vannak kifejlődve, miként ez az I. tábla 6. ábráján a jobb oldalon látszik. Ezek igen szabálytalanul szélesek és hosszúak és a lecsiszolt belső oldalon világosabb színükkel rögtön szembe tűnnek. Az összes rekeszfedők belső végükön gyönge hajlást mutatnak lefelé, egymással azonban nem érintkeznek, úgy, hogy központi cső nem keletkezik, hanem csak központi, majdnem hengeres tér. Ezt a központi teret számos függőleges, egyenlő távolságokban levő, gyöngén hajlott rost tölti ki, a melyeket egyéb, csaknem párvonalas, fölfelé kissé domborodó rostok kereszteznek, úgy, hogy szabályos kötés
