A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

266 A Bakony triászkorú tüskésbó'riíi. A mi az interambulacrálisok általános alakját és díszítését illeti, végérvényes megállapítások nem lehetségesek. A Hemipedina több korábbi fajánál ezek a lemezek gyakran Cidarida külsejűek. Mindazonáltal majdnem mindig felfedezhető rajtuk a másodrendű (a scrobiculárisoktól elütő) szemölcsök valami nyoma, a mivel kapcsolatban az elsőrendű szemölcsök az adradiális szegélyek felé közelednek, a lemezek általános szélessége pedig fokozódik. Azok a kövületek, melyeket a különböző szerzők, magamat is beleértve, a Mesodiadema-ra vezettek vissza, általában inkább interambulacrálisaiknak eme szélessége, és szemölcseik excentricitása folytán kerültek a Diademoidákhoz, semmint valamely alapvetőbb okokból. A 130. lapon leírt interambulacrális töredék besorozása a Diademopsishoz ugyanazokon az alapokon, továbbá a sorozatosan elhelyezkedő másodrendű szemölcsök szolgáltatta még egyszerűbb bizonyíték alapján történt. Ez a nagyérdekességű töredék, bármelyik génuszba fog is végeredményben besoroztatni, mind fogacskázott adradiális szegélye, mind az interradiális fülecske maradványai révén, éppen olyan meggyőzően bizonyítja a Cidaridákkal fennálló benső kapcsolatot, mint az itt leírt kövületek bármelyike. Tanúskodik ezenfelül a mellett az egyéb helyen kifejtett nézet mellett is (122. 1.), hogy a Diademopsis a Hemipedina-tói függetlenül, és valószínűleg korábbi időszakban keletkezett. Röviden összefoglalva, azt tapasztaltuk tehát, hogy ezeknek a kövületeknek bármelyik megmaradt bélyegét tekintsük is, mindenik arra mutat, hogy a Cidaridáktól fokozatos átmenet történt a Diademoida szerkezet alapterve felé. Annak a feltevésnek tehát, mely szerint a Diademoidák és a többi Ectobranchiaták a Cidaridákból származtak le, első tekintetre bármilyen valószínűtlennek látszhatott is, immár, úgy látszik, megvan a szilárd alapja. 3. Rendszertani szempontból. Ebben a dolgozatban kb. 23 Crinoida faj és varietás, kb. 45 Echinoida és egy Asteroida leírásait találjuk meg. Pontos számokat nem adhatok, mivel számos töredék kétséges; az Echinoidák számértéke továbbá túl nagy, minthogy a tüskéket a pánczéltöredékektől elkülönítve tárgyaltuk. Új faj 6 került ki a Crinoidák soraiból, az Echinoidák pánczéljai alapján 9, tüskéik alapján pedig három volt felállítható. A Crinoidák az Encrinidae és Pentacrinidae családokra, az Echinoidák a Tiarechinidae ? Cidaridae, Acrosaleniidae ? és Diadematidae (s. lat.) családokra oszlanak el. A rendelkezésünkre állott anyag a családok határaira nem vet különösebb fényt, s a mi hatása az ordók viszonyaira volt, azt legnagyobbrészt már ennek az összefoglalásnak előbbi fejezeteiben kifejtettük. E helyen a génuszokra és fajokra vonatkozó eredményeink közül egy néhányra óhajtom a figyelmet felhívni. Encrinus czímén különféle fajok, főleg az E. cassianus (9. 1.), E. granulosus (11. 1.), és az E. silesiacus (15. 1.) leírásaival találkozunk. A legutóbb említett faj és az E. radiatus SCHAUR. körül némi zavarok mutatkoztak; utóbbit e munkában a Balanocrinus korai állomásának tekintjük (17. 1.). A «Pentacrinus venustus» néven ismeretes nyéltöredékek morfologiai fontosságát már kiemeltük; rendszertani tekintetben talán a Holocrinussal áll legszorosabb viszonyban (24. 1.). Az eddig általában Pentacrinus-nak tekintett többi triászkorú faj közül a következőket tárgyaltuk (24., 31., 32. 1.): a P. subcrenatus-t és a P. laevigatus-i