A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
Rendszertani eredmények. 267 Balanocrinus-ra, a P. amocnus-t, P. bavaricus-X, a P. propinquus-t (beleértve a a P. Braunii-1 és a P. Fuchsii-X is), továbbá a P. tyrolensis-1 Isocrinns-ta vezettük vissza. Mindezek közül csupán az utolsó fordul elő a Bakonyban ; ezenkívül még új subspecies felállítására vezető, némileg módosult alakok képviselik ott az Isocrinus tyrolensis major-X. Az Isocrinus propinquus-X az 55. lapon behatóbban tárgyaltuk, és számos hozzája sorolt kövületről kimutattuk, hogy fontos bélyegekben eltér tőle; az Isocrinus propinquus neve, úgy a mint az a különböző publikált jegyzékekben szerepel, tényleg alig jelent középnagyságú, ötszirmú Isocrinus nyélnél egyebet. A bakonyi új fajok a következők : a cassiani I. candelabrum, I. scipio és I. sceptrum, továbbá a raibli I. Hercuniae. A Tiarechinidák családjának, és a bele tartozó Tiarechinus és Lysechinus génuszoknak javított diagnosisait közöltük (70. 1.) s a családot visszavezettük a Cidaroidákhoz, azzal a megjegyzéssel, hogy a Lepidocentridáktól származhatott. A Tiarechinidák rokonságának megbeszélésekor nem láttam szükségét annak, hogy a család esetleges leszármazottjait figyelembe vegyem, hanem hallgatólag elfogadtam GREGORY J. W. dr. nézetét, mely szerint ezek az alakok a fő törzs speczializálódott oldalágának tekintendők, mely a triász-kor sajátos viszonyaihoz alkalmazkodott s azokat nem is élte túl. AGASSIZ A. úr ama szakasz szerint, melyre az imént utaltunk (68. 1.), már korán (1883) összehasonlította a Tiar echinus-1 egy recens Arbaciidának: a Podocidaris-nak fiatal fejlődési fokaival. Ez a hasonlóság annyiban meggyőző, a mennyiben a Tiarcchinus, melynek ambulacrális rendszere állandóan a serdületlen Echinoidákra jellemző állapotban marad, csakugyan példája a késleltetett fejlődésnek, minthogy azonban nem úgy látszott, mintha ez a hasonlat a kainozoi és a recens Arbaciidáknak a triászkorú Tiarechinus-ból történt leszármazásának a hitét involválná, úgy véltem, hogy a Tiarechinidák rendszertani helyzetére nem lehet hatással. Az említett szakasz kinyomtatása óta azonban DOEDERLEIN L. tanár erősen hangsúlyozta ezt a hasonlóságot (1905, Zool. Anzeiger, XXVIII., 622 1., továbbá 1906. nov. «Echinoiden der deutschen Tiefsee-Expedition» 183. 1.) s a Podocidaris prionigcrá-X Pygmacocidaris néven, mint új génuszt kiválasztván, ezeket mondja: «ich finde die Ähnlichkeit von Pygmacocidaris... mit dem Tiarcchinus aus der Trias so überraschend gross, dass ich nicht mehr daran zweifeln kann, dass diese beiden Formen nähere Verwandschaftsbeziehungen miteinander haben müssen, bezw. dass Tiarechinus in die Nähe der Arbaciidae gehört.» 1 A hasonlóság DOEDERLEIN megállapítása szerint a következőkben jelentkezik: a pánczélok kicsinységében; az apicális rendszer viszonylagos nagyságában és felépítésében; a gonopórusok helyzetében, továbbá abban, hogy az elsőrendű interambulacrális szemölcsök a pánczél ambitusára és adorális felszínére szorítkoznak, végül abban, hogy páratlan interambulacrálisaik vannak, melyek a peristomumtól kiindulva az interradiusok mentén nyúlnak felfelé és páratlan főszemölcsöket viselnek. Vegyük először figyelembe a hasonlóság felsorolt pontjait. A nagyság természetesen nem számít. Az apicális rendszer felépítése mind a Tiarechinus-nál, mind a Pygmaeocidaris-nál a Reguláris Endocyclikus Echinoidák normális típusának felel meg; az a hasonlóság, mely a két génusz között mutatkozik, egyszerűen azon 1 A Pygmaeocidaris hasonlóságát a triászkorú Tiarechinus-hoz oly meglepően nagynak találom, hogy nem kételkedhetem tovább abban, miszerint ennek a két alaknak közelebbi rokonságban kell egymással állania, illetőleg abban, hogy a Tiarechinus az Arbaciidák közelébe tartozik.
