A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
244 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. azután lassan hegyesedik a distális vége felé ; tömör, avagy kicsiny axiális lumenje van; felszíne az igen ritkán megtartott gyengéd hosszanti barázdáktól (melyekből kb. 24 esik 1 mm-re) eltekintve sima; alapja kicsiny; vápájának szegélye bordás; gyűrűje sima, a test proximális átmérőjénél tovább nem emelkedik ki; nyaka rövid, s hosszanti barázdák borítják, melyek keresztül haladnak a gyűrűn. A tüske hosszát (20—30 mm) 100-nak véve, alapjának hossza 2'2—3'4, nyakának átmérője 7'6—8'8, testének legnagyobb átmérője 11 —12. A fennti diagnosis méreteivel együtt a holotípuson, vagyis azon a példányon alapul, melyet KLIPSTEIN ábrázolt, továbbá a paratypusainak legjobbjain. Ezeknek a megvitatását lásd a 235. oldalon. A bakonyi anyag. —Az egyetlen ide sorozható példány a veszprémi VI. szelvény cassiani rétegeiből származik. Proximális fele egy tüskének, s 11 mm hosszú. A teljes tüske szivaralakú kellett hogy legyen, de kissé összenyomódott, laposabb az egyik, majdnem egyenes oldalán, és legömbölyödött a másik, görbe oldalán. A test legvastagabb részének sagittális átmérője 2 mm; haránt átmérője 2'2 mm. A keresztmetszetében látható fehér, de foltos centrális area vagy lument, vagy laza stereomból fölépült axiális complexust képviselhet. Átmérője 0'7 mm, vagyis egyharmada az egésznek. A test mindkét oldalán hosszanti bordázat nyomai mutatkoznak. A test felszíne mállott, s hosszanti barázdákat nem látni rajta. Alapja nem egészen teljes, de ahoz nem fér kétség, hogy feltűnő kicsiny volt. A gyűrű legnagyobb átmérője 0'7 mm. A vápától a gyűrű tetejéig mért magassága kb. 0'4 mm volt. A nyakat gyenge borda képviseli, közvetlenül a gyűrű felett. 1889. Astropecien Pichleri von W ÖHRMANN S„ Jahrb. Geol. Reichsanst. Wien, XXXIX, 192. 1., V. táb., 11. á. Diagnosisa ( VON WÖHRMANN nyomán). — Marginálisainak és oculárisainak külső élét sűrűn elborítják a legömbölyödött bibircsek, melyek többé vagy kevésbbé fejlettek, a szerint, hogy milyen helyzetet foglalnak el. Oculárisai szívalakúak (cordiform). Az eredeti példányok két terminálist vagy oculárist és néhány marginálist foglaltak magukba, melyek a Gleirschtal, a Haller Salzberg, továbbá Rammelsbach (Seehaus közelében) és egyéb lelőhelyek carditás oolithjából származtak. Minthogy v. WÖHRMANN nem jelölt ki holotípust, a rammelsbachi oculárist választom, melyet 11 a ábrájában tüntetett fel. A müncheni Palaeonthologiai Museumban van és a három másik leábrázolt példánynyal együtt lekötelező módon kölcsön adatott nékem, tanulmányozás czéljából. A holotípus meglehetős kopott, de teljesebb, mint a másik oculáris (11. ábr.), mert annak lepattant a hasi oldala. A példányok méretei milliméterekben a következők: ASTEROIDEA. REND: PHANEROZONIA. «Astropecten» Pichleri. (XIII. táb., 435—437. ábr.) hosszúság 2.6 szélesség 3.1 vastagság — 11 á. 11 a á. 2.4 3.1 1.8
