A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

181 C. dorsata finom, szorosan elhelyezkedő, szabályosan sugaras septumokból álló külső réteggel bír, melyeket szabályos, szorosan elhelyezkedő trabeculák foglalnak össze; egy St. cassiani tüske proximális feléből készült kb. 6 5 mm átmérőjű harántmetszetben ez a réteg kb. 0'4 mm mélységig terjed, s kb. 48 sugaras septumot tartalmaz milliméterenkint. A hol a felszínen bibircsek fordulnak elő, ott a septumok legyező módjára kissé kiterülnek s ujak iktatódnak be közéjük. Bár ennek a rétegnek a belső határa korántsem követ szabályos vonalat, a belső réteg felé történő átmenet mégis meglehetős világos és rohamos. A belső réteg, mely a tüske közepéig halad, változó nagyságú és elrendezkedésű loculusokból áll, melyek azonban nagyjából mégis a középpontból kisugárzó sorokban helyezkednek el ; a centrum közelében, s a kerület felé a loculusok kisebbek; majdnem valamennyien téglalap alakúak, hosszú tengelyük a sugarak irányába esik. Egy St. cassiani Cidaris alata hasonló metszete (440. ábra) több rendbeli eltérést mutat. Belső rétegét szabályosabb loculusok alkotják, ennélfogva kevésbbé tér el a külső rétegtől, melybe beleolvad. Van egy egészen szabálytalan loculusokból álló axiális complexusa, a septumok azonban nem csupán ebből sugárzanak ki, hanem ezen felül a lapát külső és belső felét elválasztó harántvonalból is. A kerület felé kb. 32 sugaras septum esik egy milliméterre; a médián harántvonal közelében a septumok szorosabbaknak és vastagabbaknak látszanak, mintha a tüske zászlói már legelső kezdetüktől fogva tömörebb stereomból épültek volna fel. Ha már most e két faj raibli alakjait vesszük szemügyre, úgy tapasztaljuk, hogy a lényeges különbségek megmaradnak, azonban mindkét faj hasonló irányban módosult. A változás mindkét esetben abban áll, hogy a belső réteg loculusai megnövekedtek és szabálytalanabbakká lettek; így pl. a C. alata poculiforniis-ná\ (441. ábra) e réteg adcentrális loculusai összeolvadnak az axiális complexussal, a C. dorsata marginata-nóX (439. ábra) pedig a centrális loculusokon a sugaras elrendeződés nyomai sem észlelhetők többé, hanem ezek is olyan rendetlenek, mint valamety axiális complexus loculusai. Az eltérés, — mint előbb is, — a külső sugaras septumok sűrűségében mutatkozik, melyekből a C. dorsata-nkl 40—44 esik egy milliméterre, ellentétben a C. alatá-n észlelhető 20—25-el, — továbbá abban, hogy a külső réteg a C. dorsatá-nkl inkább elüt a belsőtől, — végül a C. alatá-n észlelhető sugárzás irányában, s zászlójának tömörebb stereomjában. A mikrostructura tényei, a mennyiben itt megállapíthatók voltak, megerősítik a C. alata elválasztását a C. dorsata-tól, s bebizonyítják, hogy a cassiani és raibli alakok között belső és külső különbségek vannak. Eddigi fejtegetéseink a következő diagnosisokban foglalhatók össze. A „Cidaris" alata diagnosis a. — Cidaroida, melynek tüskéi rendetlen mikrostructurával bírnak ; axiális complexus és szabálytalan közökben elhelyezkedő, néha dichotomikusan elágazó septumok észlelhetők benne, melyek médián harántvonalból sugárzanak ki s rendetlen közökben elhelyezett trabeculák választják el őket; a tüske teste rendesen közelítőleg lándzsás (sub lanceolate) körvonalú, fogantyúra és lapátra tagozódik, előbbi sima, vagy hosszában gyengén barázdás, utóbbin bibircses díszítés észlelhető, mely a felszín különböző részein a simától a bordásig, vagy ismét a tövisesig változhatik. Az összes tüskék néhány circumapicális kivételével dorsoventrális irányban összenyomottak ; az összenyomódás legnagyobb fokát a kerületi tüskékben éri el, melyeknek oldalain gyenge zászlók (alae) választják el