A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
180 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. Kétségkívül ezekhez hasonló megfontolások indították arra D'ORBIGNI t, hogy AGASSIZ C. alata-jától C. subalata néven mint külön fajt elválassza a MÜNSTER leírta cassiani tüskéket. A név nem szerencsés, mivel a cassiani tüskék inkább fokozott mértékben „alatus"-ok, mintsem kevésbbé; mindazonáltal nem hiábavaló dolog varietás vagy mutáció értelmében használni, Cidaris alata subalatá-nak nevezvén a cassiani alakokat. Másodszor, úgy látszik, a bakonyi Cidaris alata tüskék két sorozatba különíthetők el. A Cserhát cassiani rétegeiből valók vagy a C. alata typica-hoz vagy a G. alata subalata-hoz hasonlók. Nem vagyok tisztában a XI. szakasz /-vei jelölt rétegének korával, az innen származó tüskék egyike szemmelláthatólag subalata, míg a másik a rendes raibli szabásnak felel meg. Az utóbbi típusú tüskék, aminőket az I. bevágásban és a Jeruzsálemhegyen találni, különféle vonásokban eltérnek úgy a typica-tó 1, valamint a subalata-Xól, s ha már külön fajhoz tartozóknak nem is, de mindenesetre mutáció képviselőinek kell azokat tekintenünk. E mutációt pocidiformis-nak nevezem. Ez az alak a kulcsalakú típustól sokkal nagyobb mértékben különbözik, mint a C. alata subalata. Megkoczkáztathatom tehát azt a nézetemet, hogy a C. alata typica, subalata és pocidiformis egyetlen fejlődési sort alkotnak, mely a C. dorsata képviselte fejlődési vonalból ágazott ki. Világos, hogy maga a cassiani és raibli rétegek C. dorsatá-]a. nem lehet a sor őse, hanem oly tagjának tekinthetjük, mely változatlanul megtartotta a tüskék jellegzetes bélyegeit. Valószínűleg hasonló, kissé lapított tüskéjű alak előzte meg a C. alata typica-X, maga pedig szabályos kulcsalakú vagy subcylindrikus tüskékkel bíró alakból származott le. A bordák gyakori jelenlétében nem látok utalást arra, hogy az elődnek hosszirányban bordázott tüskéi lettek volna. Szemmel látható, hogy ezek a bordák vagy összeolvadt bibircsekből keletkeztek, avagy bibircsekre hajlandók felbomlani Az ezt megelőző vagy követő fokot hosszanti sorokba rendezett bibircsek képviselik; néha egyidejűleg haránt sorok nyomai is észlelhetők. A következő fokon a bibircsek rendetlenül szétszóródtak. Hogy a fejlődés menete a rendetlen elhelyezkedésből indult ki, s a vonalason keresztül haladt a bordákig, nem pedig fordítva, ez a nézet jobban összeegyeztethető a fennebb feltételezett sorrenddel : typica, subalata, poculiformis, s azzal a feltevéssel, hogy a leszármazás a C. dorsata-ból történt. Ugyancsak ez a nézet az, mely inkább összhangzásban van az alakok stratigraphiai elosztásával. Azonban, ha ezt a nézetet elfogadjuk, meg kell engednünk, hogy a bordák képzésére irányuló törekvés nem haladt messzire: a C. alata poculi formis-on az adapicális bibircsek inkább megnövekedtek, visszatérve a rendetlen elhelyezkedés felé, sőt megvan a hajlandóságuk haránt sorok képzésére is. A tüskék mikrostructurája fényt vet a fajok és alfajok egymás közötti viszonyára, s a jelen esetben lehetségesnél kimerítőbb tanulmányozása kétségtelenül még határozottabb eredményekre vezetne. Egy St. Cassianról származó C. dorsata típusos kerületi tüskéjének metszetein (438. ábra) nem látható a stereomnak semmi olyan külső elváltozása, melyet cortex gyanánt írhatnánk le. HESSE (1900, 227. 1.) feljegyzi, hogy ez a „Deckschicht" vagy epistereom az összes St. cassiani tüskékről hiányzik, s e jelenséget tökéletlen megtartásra vezeti vissza. A Cidaris decorata esetében ez a magyarázata helyes, mert a külső szerkezet egy most kezeim között lévő metszeten csakugyan felfedezhető; valószínű azonban, hogy a C. dorsata és a C. alata cortexe egyáltalán ki sem fejlődött. Helyette a
