A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
146 A Bakony triászkorú tüskéshó'riíi. A génusz diagnosis a. — Lásd a 98. lapon. A génusz történetét röviden a következőkben mondhatjuk el. Cidaris (séu Cidarites) Buchii és C. remifera néven MÜNSTER (1829, 1834, 1841) olyan tüskéket írt le és ábrázolt, aminők e helyen „lapátalakú", illetőleg „evezőalakú" tüskék gyanánt szerepelnek; mindkettő a cassiani rétegekből származik. A C. remifera típuspéldánya (X. tábla, 248, 249 ábra) és a C. Buchi heautotípusa (X. tábla, 246, 247. ábra) a müncheni Palaeontologiai Museumban őriztetnek, ahol megvizsgáltam őket; körvonalaikat a 27. és 37. szövegábrák mutatják (162. és 165. old.). A C. Buchi holotípusa nem található meg többé. Közbeeső alakok fokozatos felfedezésétől indíttatva, DESOR (1855) kísérletképen, majd LAUBE (1865) végérvényesen összeolvasztotta a két alakot egyetlen fajba, a C. Buchi-ba, mely eljárását az összes későbbi szerzők követték. ZITTEL 1879-ben leírt s ábrázolt néhány maradványt, olyan egyszemölcsű interambulacrálisoknak tekintve azokat, melyek valószínűleg a C. Buchi lapátalakú és evezőalakú tüskéit viselték. E lemezek hatszögű vagy szabálytalan körvonalai arra indították ZITTELT, hogy e fajt az Archaeocidaridákhoz oszsza be, egy új génusz, az Anaidocidaris genotípusa gyanánt, mely nevét a scrobicula hiányának köszönheti. Meg kell jegyeznem e helyen, hogy ez a leírás pontosan ráillik a 99. oldalon leírt s e fajhoz sorolt jeruzsálemhegyi interambulacrálisokra. Mindazonáltal igen fontos különbség van e két sorozat között. A mi interambulacrálisaink mindenikének szembetűnő kúpos szemölcse van, míg a ZITTEL-nél ábrázolt kövületeken, ha teljesek lettek volna, vápaszerű mélyedés mutatkozott volna. Utóbbiak valójában olyan tüskék, aminőket itt „palettaalakú"-aknak nevezünk, s hogy ZITTEL ezt később felismerte (1884), az a közbeeső „vakolóalakú" tüskék felfedezésének tulajdonítható, melyek közül BENECKE (1884) néhányat kitűnően leírt s ábrázolt. Az Anaulocidaris génuszt elejtették, mivel a tüskék módosultsága magában véve nem nyújtott elég biztosítékot a fenntartására; így tehát az összes fontosabb szerzők elhagyták, kivéve LAMBERT-et (1900), a ki valószínűleg elnézés folytán megtartotta a Perischoechinoidea-csoportban. A kétségtelen interambulacrálisok felfedezése arra vezetett, hogy a génusz, ugyan nem mint Archaeocidarida, hanem mint Cidarida újból feleleveníttessék, bár elég különös módon e lemezek némely sajátos bélyege eleinte az Archaeocidaridákkal való közelebbi rokonságra utalt. Az Anaidocidaris Buchi-ra vonatkozó adatok fenti jegyzéke nem akar Synonyma sorozat lenni. Bár a cassiani rétegekből származó tüskék mind ugyanahhoz a fajhoz tartoznak, mégis kétséges, hogy a Seiser Alp Pachycardiá-s tufájából származókat (ZITTEL, 1900, BROILI 1900, 1904) nem kellene-e megkülönböztetnünk; a raibli kor Carditá-s rétegeiből származók pedig ( WÖHRMANN, 1889) nem a C. Bucidhoz, hanem valószínűleg a C. testudo-hoz tartoznak. Ezekre a kérdésekre később még visszatérünk. Anaulocidaris testudo n. sp. (Interambulacrálisai VII. tábla, 164 — 187. ábra; tüskéi X. tábla, 256—272. ábra.) Diagnosis. — Anaulocidaris-faj aránylag vékony tüskékkel. Evezőalakú tüskéi kissé lefelé görbültek, belső oldalukon nem homorúak (nincs tudomásunk arról, hogy hosszúságuk a 20 mm-t elérné). Lapátalakú tüskéinél a fogantyú szög alatt hajlik a lapáthoz, a belső felszín homorúsága ritkán haladja meg a lapát vastagságának 04 25-ed részét; határozott bordái nincsenek (18'3 mm-t meghaladó
