A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
103 Plegiocidaris. 1883. Plegiocidaris POMEL A. „Classif. méthodique et genera des Echinides" These Fac. Sei. Paris, Alger, 109. 1. (Újból kinyomva: Paléont. Algérie, Echinodermes, 1. fűz. 1887.). 1900. Plegiocidaris POMEL, L AMBERT J. Bull. Soc. Sei. Yonne, LIII (1), 40. 1. 1902. Plegiocidaris POMEL, L AMBERT J. „Ech. foss. Barcelone", Mem. Soc. géol. France, Pal., IX., III. fasc. 5. 1. 1903. Plegiocidaris POMEL, em. S AVIN L., „Ech. foss. Savoie", Bull. Soc. Hist. Nat. Savoie (2) VIII., 207. 1. (Szerzó' különlenyomatában 153. 1.). 1904. Plegiocidaris POMEL, DELAGE & HÉROUARD, „Traité de Zool. Concrete", III., 228. 1. Diagnosis. — Változékony nagyságú, normális alakú Cidarida, merev varratban egyesülő lemezekkel. Ambulacrumai hullámvonalasak, unigeminálisak, egy dupla sorával a nem lyukas szemölcsöknek; a perradiális mezőt egyenlő, szabályos dudorok szegélyezik. Interambulacrális szemölcs kevés van : scrobiculásak, bordázottak s lyukasak. A tüskék nem örvös állásúak (inverticillate) megnyúltak vagy makkalakúak, szemcsések vagy tüskések. Midőn POMEL (1883) génuszt alapított azon „Cidariens" számára, melyeknél a „Tubercules crenélées, pores unigeminés, bordés de granules égaux et réguliers", több fajt említett stratigraphiai sorrendben, de genotípust nem jelölt ki. LAMBERT (1900) a génuszt szoros rokonságban lévőnek tekintette az Eotiarissal, melytől csupán pánczéljának teljesebb merevségében különbözik (40. 1.) s ezért jogosan besorozta az általa alapított Rhabdocidarinae tribusba (53. 1.) s körülbelül tíz fajt vezet vissza reá (44. 1.), melyek közül egy sem fordul elő POMEL listájában. Ezek közül felemlíthetjük itt a következő rhaeti fajokat: P. Curionii, P. Cornaliae, P. Ombonii (valamennyinek szerzője STOPPANI) és P. seuex LAMBERT . Később LAMBERT ugyanakkor, midőn a Cidaris Blumenbachi MÜNSTER-Í Paracidaris PoMEL-re vezette vissza, a Paracidaris-1 a Plegiocidaris subgénuszává tette meg. A fennebb közölt diagnosis kissé sűrített kiadása annak, melyet SAVIN (1903) állított fel, a ki fenntartotta a Plegiocidaris-1 mint a Cidaris subgénuszát elkülönítve a Paracidaris-tói s genotypus gyanánt végérvényesen kiválasztotta az Echinus coronaius SCHLOTH.-OÍ, mely egyike a PoMEL-nél is felsorolt fajoknak. DELAGE és HÉROUARD (1904) Plegiocidaris-ról, Paracidaris-ról és Procidaris-ról mint egymással rokon, de független génuszokról beszélnek. Bár POMEL a triásztól a harmadkorig terjedő időkből származó fajokat foglal össze a Plegiocidarisban, még sincs a későbbi szerzők között egy sem, a ki rhaetium alatti, vagy jura fölötti fajt említene. Meglehet, hogy POMEL „2 á 3 triassiques"-je oly faj volt, melyet ma Miocidaris-nak határoznánk meg. A két génusz közötti leglényegesebb különbség a varratok természetében rejlik, ez pedig, mint láttuk, olyan jellemvonás, mely egészen fokozatosan változott meg. Mindazonáltal a Plegiocidaris— Procidaris sorozatot jellemzik továbbá az egyre nagyobbodó szemölcsök is, melyek az összetett ambulacrumok képződése felé vezetnek. Ambulacrálisok hiányában talán bizonytalan dolog egy különálló interambulacrális lemezt e génuszhoz sorolni, különösen, ha az cassiani szintből származik. Azonban nem lehetetlen, hogy a génusz ebben a korban létezett.
