A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
Terminológia. Cidaroida. 101 itt már nem volt tovább szükség. Világos, hogy a szorosan testhez álló „testudo" czéltalanná teszi az összes ilyenféle tüskéket. 4. A kúp sajátságos haránt irányú kiterjedése a lefelé bukó lejtőjével, a lyuk függőleges irányú megnyúlásával s a fennsík alakjával együtt a mellett bizonyít, hogy a tüske, melyet viselt, meridionális irányban mozoghatott, de balról jobbra nem; a Bakonyból ismeretes nagyszámú tüske közül az Anaulocidaris-éi és pedig különösen a vakoló alakúak bírnak olyan izülő felülettel, mely mozgásuk ilyen korlátozottsága mellett tanúskodik: valóban eme tüskék vápái, melyeket már általános megfontolások alapján is haránt irányban megnyúltaknak tekintettem, a lehető legszorosabban megfelelnek a szóbanforgó interambulacrálisok kúpjainak. Mint alább látni fogjuk, a „testudo" szerkezete olyan volt, hogy az összetevő tüskék lefeküdhettek, de sem felemelkedni, sem jobbra-balra mozogni nem tudtak, az izülésnek az a módja tehát, melylyel itt találkozunk, természetes következménye a mozgásnak. Az előbbiekben felsorolt érvek még a legbizalmatlanabb kételkedőket is meggyőzhetnék arról, hogy ezek az interambulacrálisok az Anaulocidaris tüskéit viselték. Mindazonáltal felmerülhet az az ellenvetés, hogy a génusz kiváló és tapasztalt megalapítója interambulacrális lemezek gyanánt írt le bizonyos pánczélrészeket, melyekről később mások bebizonyították és ö maga is beismerte, hogy tüskék voltak az e munkában paletta alakúnak nevezett fajtából s a kételkedők arra emlékeztethetnének engem, hogy éppen a génusznak az eredeti diagnosisa irányította a figyelmet a „quer-sechsseitige oder etwas unregelmässige Form mit abgeschrägten seitlichen und unteren (?) Rändern" és a „durchbohrte Stachelwarze, die von keinem Höfchen umgeben ist" felé ( ZITTEL, 1879, 486. 1.). Miért ne bizonyulhatnának tehát az itt interambulacrálisok gyanánt értelmezett jeruzsálemhegyi töredékek szintén tüskéknek ? Annyi bizonyos, hogy a hasonlóság figyelemreméltó, de csakis a külső alakra szorítkozik s arra is csak nagy általánosságban. A lemezek szemcséi vagy csenevész dudorai a tüskék egyikén sem találhatók, a tüskék viszont vonalas sávozást mutatnak; az izülő felület a lemezen domború kúp, a tüskén ellenben homorú acetabulum; a tüskéknek gyűrűjük és nyakuk van, tehát oly részleteik, melyek egészen jellegzetesek és nem téveszthetők össze semmiféle szemölcs nyakával, fennsíkjával és púpjával, legkevésbbé pedig éppen a jelen faj eme részleteivel; a lemezek szabása (pl. a 167. és 180. ábrán) egészen jellemző és eltér bármiféle paletta alakú tüskétől. A faj rokonsága. — Feltéve, hogy a szóbanforgó lemezek helyesen soroztattak az Anaidocidaris testudo néven leírt tüskék mellé, az egyetlen kérdés, mely e faj körül felmerülhet az, hogy miben különbözik az Anaulocidaris Buchi-VóX. E kérdést csupán a tüskék alapján lehet megvitatni, el kell tehát halasztanunk az utóbbiak leírásáig. Mindazonáltal ezek a lemezek első ízben vetnek fényt egy sokkal fontosabb problémára, nevezetesen : A génusz rokonságára. — Midőn kiderült, hogy az Anaidocidaris Bnchi interambulacrálisainak vélt töredékek módosult tüskék s midőn ehhez még hozzájárult annak a ténynek a konstatálása (pl. DOEDERLEIN részéről, 1886, N. Jahrb. f. Mineral. I, 192. 1.), hogv más Cidaridáknak is vannak hasonlóképen módosult tüskéi, az Anaidocidaris génuszt hirtelen elejtették s genotípusa visszanyerte eredeti nevét, a Cidaris Buchi-t. Ez nem azt jelentette, mintha ezt a fajt bárki is igazi Cidarisnak tekintette volna, minthogy még a tüskék is jelentékenyen eltérnek a
