A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)

Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi

Crinoidea, Pen taci inidae. bordákat, illetve a nekik megfelelő árkokat, míg b a kisebb bordákat jelzi. Ahol lehetséges volt, mindkét izülő felületről beszámoltam, mely alkalmakkor kiderül, hogy ugyanazon nyéltagon az egyik felület nagyobb bordáinak a másik felületen vagy egyszerű nagy árkok, vagy nagy árkokat szegélyező kisebb bordák felelnek meg. | a \ b | c d e / 1 £ ]' * Átmérő 1-2 P2 P3 P4 1-6 1-75 2"3 3-65 Magasság P0 P2 OÁ 1-5 1-5 2-0 2-0 1-8 Bordák vagy árkok száma 5B 5Á ?5B 5B 10b ?5B 10b 1 ? 5Á ? 10b 5B 5Á 5B ? A bordák közelítő hossza 0-25 ? 0-4 0-5 0-4 ? 0-5 0-6 14 Az oldalak görbülete domború, kb. az átmérő V^-ának megfelelő majdnem egyenes kifejezetten domború, V

4 átmérőnek megfelelő domború, '/

7 átmérőnek megfelelő erősen domború, V

3 átmérőnek megfelelő majdnem egyenes majdnem egyenes erősén dóm ború, Ve átmérőnek vagy több- | nék még- j félélő A faj rokonsága. — Külseje nagyjában a QuENSTEDT-féle «Petrefactenkunde Deutschlands» CVII. táblája 42. ábrájában feltüntetett s a denbachi Wellenkalkból származó nyéltagra emlékeztet, melyet a szerző Encrinus liliiformis-nak határoz meg. Meglehet, hogy ez a példány, bár egy kevéssé nagy, a Wellenkalkra jellemző Holocrinus Wagneri-hez tartozik. Úgy ez, valamint a mi példányunk is, valamelyest hasonlít az e fajnak WAGNER R.-től származó leírásában Encrinus gracilis néven ábrázolt izülő felületekhez. (Jena, Zeitschr. XX., I. tábla, 5a, 6b ábrák és II. tábla, 6c ábra). Ezek a példányok azonban világosan ötszögűek, az árkokat pedig a nyéltag szegletei felé irányuló (tehát interradiális helyzetű) s bordákkal körülvett petaloid areáknak tekinthetjük. A bordák, az igaz, nagyon gyengék lehetnek. Másfelől a mi példányaink teljesen, vagy majdnem teljesen kereket: és bordáknak nyoma sincs rajtuk. A legnagyobb példányunkon (h) látható bemélyedéseket sima, sziromszerű areáknak lehetne ugyan tekinteni ; a bordák kiemelkedő és elszigetelt volta azonban ellentmond ennek a felfogásnak. Holocrinus. 1886. (?) Holocrinus WACHSMUTH C. & S

PRINGER F.: Revision of Palaeocrinoidea, III., 215. 1.; Proc. Acad. Nat. Sei. Philadelphia, 1886, 139. I. 1893. Holocrinus JAEKEL O.: Sitz.-Ber. Ges. Naturf. Freunde, Berlin 1893, 201. 1. 1899. » BATHER F. A.: Rep. Brit. Assoc., 1898, 922. 1. 1900. » BATHER F. A.: L

ANKESTER E. R

.-féle «Zoology, III, Echinoderma». 182. 1. Az e nemre vonatkozó nézetek t ö rt é n e t é t a jellemző szerkezet ismertetésével együtt megtaláljuk JAEKEL-nél, aki azonban nem határozta meg rendszertani helyzetét. Én a Dadocrinussal együtt a Pentacrinidák törzsalakjai közé soroltam. Mindezideig csupán két faja szerepel a leírásokban, nevezetesen maga a genotipus: az Encrinus Beyriclii K. PICARD (Zeitschr. deutsch, geol. Ges. XXXV., 199. 1., IX. táb.; 1883) az alsóbb kagylósmészkőből, Sondershausen közeléből, — és az Encrinus Wagneri E. W. BENECKE (Neues Jahrb. f. Min. 1887, I. köt., 378. 1.),