A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Bather F. A.: A Bakony triászkorú tüskésbőrűi
6 A Bakony tri asz korú tüskésbó'rűi. ordoviciai Trochitá-kat Glyptocirnus-ra, karbonkorúakat Actinocrinus-ra, triaszkorúakat Encrinus-ra, jurakorúakat pedig Apiocrinus-ra vezettek vissza. Valamelyes logikai magyarázatát ennek az eljárásnakez az elv adná: «Entia non sunt multiplicanda praeter necessitatem.» Ha ezt elfogadjuk, el kell ismernünk a következő génuszok jelenlétét a triaszkőzetekben : Encrinus, Dadocrinus, IsocrinusBalanocrinus és Millericrinus (?). Valószínűleg más nemek is képviselve voltak a triaszkorú tengerekben, de még nem ismerjük azokat az alakokat, melyekről feltételezhetnők, hogy a palaeozoi MonocycPdákat összekötötték a Plicatocrinidákkal és Hyocrinidákkal és hiába keressük a Bourgueticrinidák és Eugeniacrinidák elődeit. Az Apiocrinidáknak is több képviselőjét várná az ember, az egyetlen kétséges Millericrinus rccubaricnsis-on (CREMA) kívül, mely mint KOENEN professzor állítja, esetleg nem más, mint a Dadocrinus fiatal példánya. A valószínű, vagy lehetséges génuszok ezen listája már most teljesen lehetetlenné teszi azt, hogy az ember az összes triaszkorú Trochitákat Encrinus ra, vagy az összes Asterid kat Pentacrinus-ra (azaz Isocrinus-ra) vezesse vissza. Igaz ugyan, hogy az Asterid-kat, melyek jobban speczializálva vannak, rendesen sikerül a Pentacrininák egyik vagy másik génuszába beosztani, különösen, ha kacsokat viselő nodálisok kerülnek elő. Mindazonáltal a Pentacrininák eme korai képviselőinél az elkülönülés még nem haladt annyira, mint a későbbi alakoknál és némely példányról nehéz megmondani, vájjon az Isocrinus, Balanocrinus, vagy Holocrinus fajhoz tartozik-e (1.: WAGNER R. 2 «Encriniten d. unteren Wellenkalkes», Jena, Zeitschr. XX. kötet, 1. tábla, 2—6. ábra, 1886.), míg a Dadocrinus egyes nyéltagjai épp ügy lehetnek Trochitá-k, mint Asterid-k (1.: KUNISCH H. 2 «Auswachs. Zustand von E. gracilis.» Zeitschr. deutsch, geol. Ges. XXXV. kötet, VIII. tábla, 6a—cábra, 1883). Ha az ember abból az elvből indul ki, hogy az összes triaszkorú Trochitá kat Encrinus-ra kell visszavezetni, míg az ellenkezője be nem bizonyul, akkor még megmarad a fajokhoz való beosztás nehézsége. Ha a kagylós mészkőből származó felismert Encrinus-okat jól válogattuk szét, akkor különböző fajokat találunk, melyekné 1 a nyéltagok jellemző vonásai megegyeznek. Másként áll a dolog a cassiani rétegekből származó fajjal. Itt a gyakorlatban igen csekély nehézséget okoz az elszórt nyéltagok visszavezetése a következő három jól meghatározott fajra: Encrinus cassianus, E. varians és E. granulosus, melyek viszont könnyen megkülönböztethetők a kagylós mészkőből való E. liliiformis-tól. Igaz, hogy akadnak néha nyéltagok, melyeket nem lehet egykönnyen besorozni e fajok valamelyikébe; csakhogy ez a nehézség vagy rossz megtartásukból, avagy a fiatal, frissen kialakult felületek tökéletlen kifejlődéséből ered. Az is meglehet, hogy akadnak a szt. cassiani kövületek között bizonyos ezideig még fel nem ismert fajok is. Nézetem szerint azonban a példányok zöme meglehetős könnyen kiválogatható. Ugyanígy áll a dolog a veszprémi Entrochus-okkal és Trochiták-kal. Létezik ugyan néhány kétes alak, de a többség osztályzásra alkalmas. Sőt azoknak a szerkezeti típusoknak az ismétlődése is észlelhető itt, melyek némely szt. cassiani fajra nézve jellemzők, azzal a nagyon szembetűnő különbséggel, hogy mindkét 1 E génuszra vezetem vissza a legtöbb triaszkorú fajt, melyet eddig Pentacrinus-nak ismertek el. L. később a 23. és 31. lapon. 2 Teljesebb utalás ezekre, valamint a többi idézett szerzőre a felhasznált irodalom összeállításában található.
