A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 1. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1912)
Papp Károly: Bakonyi triasz-korállok
8 Bakonyi triasz-kor állok. tólag igen szabálytalanok, horgas nyúlványokkal; ős-septumai meg teljességgel czikkczakkosak és horgasak. E mellett a Montlivaultia Verae megnyúlt, keskeny forma, vékony fallal. Alakunk átmérői, a nagyobb példány kelyhén 35—30 mm.; a kisebb példány kelyhén 30—26 mm. A nagyobb példány eredeti hossza mintegy 60 mm. volt. Olyan határozott és jellemző alakja van ennek a bakonyi korállnak, hogy minden eddig ismert fajtól élesen elüt; s mint a Jeruzsálemhegy egyik díszes korállját, ezen a néven vezetem be az irodalomba. Termőhelye: Veszprém, Jeruzsálemhegy. Montlivaultia Lóczyana PAPP, n. sp. A tábla 3, 3/a, 3/b, 3/c, 3/d ábrái. Több, termetre elütő, azonban szerkezetükben megegyező formát közös fajban foglaltam össze. Mindannyi határozott egyes-koráll. Termetük rövid, hengerded vagy kiöblösödő. Faluk gyengén fejlett, köröskörül barázdák több részre tagolják felületüket; ezen vízszintesen haladó vagy kissé fölfelé vagy lefelé domborodó barázdás ívek jellemzők ezen faj külsejére. A savval leétetett fal alatt előtűnnek a vastag csillagléczek, számuk a különböző példányokon a 40 és 60 között váltakozik. A csillagléczek általában kívülről befelé hirtelen megvékonyodnak, s míg a külső körben levők finom véggel ékelődnek ki, addig a középtájra jutók tompa csúcsban végződnek; a centrum közelébe érő léczek pedig helyenkint kibunkósodnak, és durva kiöblösödő nyúlványokkal itt-ott össze is függenek. A csillagléczek elrendeződése többé-kevésbbé itt is a négy sugaras képet tárja elénk, de nem oly határozottan, mint az előbbi faj. A léczeket vékonyabb s vastagabb harántlemezek (travers) kötik össze, a melyek erősen kifelé domborodnak, a tábla 3/b. ábrájában láthatóan; s ez lényegesen különböző képet tár elénk, mint az előbbi faj keresztmetszete, a melyen a harántlemezek vékonyabbak és általában egyenes vonalban hidalják át a léczeket. Az ős-septum ezen faj csillagléczeiben is czikk-czakkosan húzódik. Az endotheka erősen fejlett, s miként a 3/c. alatt ábrázolt rajzon is látható, hosszmetszetben számos, meglehetős nagy hólyagot tár elénk, a melyek alacsonyak, hosszúkásak és fölfelé domborodnak; ferdén oldalvást és fölfelé haladó irányokban sorakoznak. Középen a fenéklemez látható, mindegyik fenékre két szomszédos hólyag támaszkodik. A kereszt-csiszolatban feltűnő azon jelenség, hogy a csillagléczek végei itt-ott bibircs-szerűen kidudorodnak és elválnak a léczektől, mintegy a septalis-tüskék képződésére utal s ez alakunkat a FRECH-féle Stylophyllopsis 1 genusszal hozza némileg kapcsolatba. Ezen bakonyi fajra jellemző a csillagléczek vastagsága és csekély száma. Úgy a cassiáni mint a zlambachi rétegek Montlivaultiá-\nak tetemesen több a csillagléczük; a raibli rétegbeli Montlivaultia úrolensis WÖHRMANN ,' 2 valamint a cassiáni 1 F RITZ F RECH : Die Korallen der juvavischen Triaszprovinz. Palaeontographica XXXVII. Pag. 48. 2 S. FREIHERR V. WÖHRMANN: Die Fauna der sogenannten Cardita- und Raibier Schichten. Jahrbuch d. k. k. Geol. Reichsanstalt XXXIX. Bd. 1889. Pag. 190, Tab. V, fig. 6. Die Raibier Schichten. Jahrb. d. k. k. Geol. Reichsanst. XLIII. Bd. 1893. Pag. 641. Tab. XIII. fig. 12.
