A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája, Geologiai, petrografiai, mineralogiai és ásványchemiai függelék (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Laczkó Dezső: Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása
120 Veszprém városának és tágabb környékének geologiai leírása. 120 gyére és folytatódását, úgy látszik, ama diszlokáczióban találja, a mely a Séd túlsó baloldalán az ú. n. Pribékkerti kőfejtőben szemlélhető. A Sédvölgytől északra eső oldalról ideszámítom még azt a vonalat is, a mely a Pribékkert felől a Kertekalján átcsapva, körülbelül a Czéhház- (ma Fejérváry József-), Miatyánk- és Csordautcán (ma Szentístvánutcza) át vált ki a jutási legelőre s itt a felső városi temető tájékán a XII. szelvényben (I. tábla 7. ábrája) ábrázolt temetőhegyi rétegcsoportot keletfelől átmetszi. A szelvényekben a főtörésvonalnak cserhát-jeruzsálemhegyi részét 1 gyei, a buhimvölgyi törést 2-vel, a Temetőhegyet délről elkerítő sédvölgyi törésvonalat 3-al, a Sédlejáró mentén húzódót 4-el, továbbá a Völgyikútárok hosszában futó törést 5-el, a takarékpénztárutezait, illetőleg jeruzsálemhegy-sintérdombit 6-tal, a Czéhház-miatyánkutczait 7-tel, a kaszavölgyit 8-al és végül a főtörésvonalnak utolsó s már a város területén kívüleső gulyadombi részletét 9-es számmal jelölöm. Ezek lennének tehát ama számbaveendő vonalak és irányok, a melyek a városi terület tektonikájának kialakulását első sorban befolyásolták. Alapvető munkájukhoz hozzájárult természetesen az erózió is, a mely a tektonikai hasadékokat kitágította, széles és mély völgyekké alakította. Végül ezen két tényezőhöz csatlakozott még a neogenkorú tenger abráziója, a mely a területet fennsíkká változtatta s a melynek elmaradozott kavicsát az abradált fennsíkon ma is megtaláljuk. A leírt tektonikai vonalak közé illeszkednek a város területén és közvetetlen szomszédságában található, hol szirtforma, hol réteges, hol egy-két padból álló szalagot, hol meg 20—30 méternyire felmeredező falzatokat alkotó raibli dolomitok és végül a több száz méter vastagságot is elérő rétegcsoportokban álló veszprémi fődolomitok is. A veszprémi márgacsoporthoz tartozó dolomitok általános jellemzéseid közlöm itt a következőket: Közös és feltűnő jellemvonásuk elsősorban az, hogy szerkezetükben kétféle szakaszt engednek megkülönböztetni, a melyeknek viszonylagos helyzete állandónakmutatkozik. Az alsó szakasz rendszerint tömeges, szinte teljesen tagolatlan szirt, míg a felső szakasz legtöbbször jól kivehető réteges szerkezetet tűntet fel. Anyaguk nem mondható típusos dolomitnak, mert az alsó tagolatlan szakaszban a típusosnál meszesebb féleségeket, sőt helyenkint dolomitos meszeket is találunk; a felső, jobban rétegzett szakaszok pedig sokszor márgásak, sőt egyes pontokon erősen dolomitos márgák. A kőzet helyenkint morzsalékos, elmurvásodásra hajlandó, mint akár a fődolomit; de ez ritka eset, sőt inkább az atmoszferiliák hatása alatt álló felület is igen szívós, leszámítva azt az egynéhány milliméter vastagságú mállottabb kérget, a mely a rajta tenyésző zuzmók oldó hatásának az eredménye. Gyakoribb azonban a szürke préselt féleség, a melyről az 1. szelvény melletti kőfejtő dolomitjának leírásánál tettem említést. A dolomitok alsó, tömeges szakaszának anyaga szürkeszínű, egyes pontokon breccsiaszerű s ez esetben az egyes dolomitszemeket meszes kötőszer tartja össze (Ez a jelenség különben a fődolomitnál sem ritkaság). A hol pedig a kőzet inkább erősen dolomitos mész, ott színe szennyes sárgásfehér, kisebb-nagyobb ibolyaszínű foltokkal tarkázva; e mellett nem ritkán sejtes, sőt üreges. Az üregek itt-ott elágazó meneteket alkotnak s belsejükből, a melyeket vékony kristályos kalczitkéreg bélel ki, sárgás por hullik, a mely valószínűleg az üreg helyén volt fosszilia maradványa. Az üregek egyike-másika koralleredetre vall, míg mások ismét inkább az evinospongiák és (különösen vékony csiszolatokban) mészalgák nyomaira emlékeztetnek; így is
