Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

X. Fejezet. A pannoniai-pontusi elmélet

399 A Balaton környékének geologiai képz ó'clményei. 250 215 m. tengerszin feletti magasságban 1898-ban szénre fúrtak, s a fúrólyuk 170 m. mélységben elérte a dachsteini mészkövet. Ebből az adatból azt következtetem, hogy épp úgy, miként Pápa környékén, a Nagybakony északi aljában is lankásan lehajló abráziós síkság van ; mely az eoezén és mediterrán tengervíz marásából, majd a pannóniai állóvizek hozzájárulásával keletkezett. Bakonyszentlászlónál 40—45 m. tengerszin feletti magasságban van a pannóniai rétegek alja. Vastagságukat itt 250—260 méternél többre nem becsülhetem a bakony-szentlászlói fúrás mélységétől és a Varsányi Kinotahegy 293 m. t. sz. f. magasságából, amelyen még pannoniai-pontusi rétegek vannak. A pannoniai-pontusi rétegek vastagsága és tektonikája. A Balaton környékén több mélyfúrással elérték a pannoniai-pontusi rétegek feküjét. Siófokon 80—100 méterrel, Balatonföldváron 133 méterrel, Keszthelyen 68 (?) méterrel a Balaton tükre alatt. Ezekhez a mélységekhez hozzáadva a pannoniaipontusi rétegek legközelebbi, legmagasabb pontjainak viszonylagos magasságát a Balaton felett vagyis legföljebb 185 métert, akkor 265—-318 méter között járó értékeket jegyezhetünk föl a balatonkörüli, különösen annak déli partján elterülő pontusi rétegekre. A Balatonfelvidéknek révfülöp—balatonfüredi szakaszán a 134—150 m. magasságú abráziós terrász felett 250—290 m. t. sz. f. magasságú felső színlőig emelkedő rétegek eredeti vastagságát 116—140 méternek becsülhetjük; míg a Badacsonyon és a Szent-Györgyhegyen 190 — 200 m.-nyi vastagságukat lehet kimérni. Hogy a Somogyi halomvidéken milyen a pannoniai-pontusi rétegek maximális vastagsága, arról igen nagy fenntartással merek csak szólni. A siófoki és balatonföldvári mélyfúrások adataiból lépcsősen mélyedő feneket kell tulajdonítanom a plioczén feküjének. Kéthelyen 239 m mélységben, vagyis 211 m. a Balaton tükre alatti fúrással még nem érték el a feküt. Nagyatádon (130 m. t. sz. f. magasságban) 403 méterig, Bábodon (148 m. t. sz. f. magasságban) 506 méterig fúrtak le, vagyis 373, illetőleg 463 méternyire a Balaton tükre alá. Sajnálatos, hogy az átfúrt rétegek legmélyebb szintjeiről megőrzött fúrópróbák nem tanúskodnak. Azon körülmény, hogy a nagyatádi fúrásban a típusos levantei rétegeket elérték, amelyeknek a Somogyi fensíknak 300 m. tengerszín feletti magasságban lévő felszínén a lösz alatt semmi nyoma nincs, arra enged következtetnem, hogy a Balatonkeresztúr—Boglár közti Balaton-parttól délre elterjedő sikság alatt, amelyen 140 méternél nagyobb tengerszín feletti magasságok nincsenek, a legfelsőbb pannoniai-pontusi rétegek lerakodása után nagy térszíni beszakadás történt, amelynek depressziójába a levantei vizek a Nagy Alíöldről öbölszerűen benyomultak, azonban a Balatonig föl nem értek. Ekként Nagyatádon, Lábadon és talán még Kéthelyen is a levantei rétegek egy lesülyedt pannoniai-pontusi táblának rétegeire diszkordánsan transzgredálnak. Székesfehérváron is, mintha mélyebben lesülyedt pannoniai-pontusi rétegekben maradtak volna a fúrások. A legmélyebb székesfehérvári fúrás 111 m. magasságban 250'1 méterig, vagyis 115 méterig a Balaton tükre alatt a fúrólajstrom szerint nem ért más rétegekre a pontusiaknál.