Lóczi Lóczy Lajos: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének geológiája és morfológiája, 1. szakasz: A Balaton környékének geológiai képződményei és ezeknek vidékek szerinti telepedése (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
XII. Fejezet. Holoczén képzödmények
A Balaton környékének geologiai képződményei. 48ö A balatonfenéki lerakodások. A Balaton fenekének megfúrása a pannoniai-pontusi rétegeknek csekély mélységekben levő helyzetét több ponton kimutatta a tó feneke alatt. A fúrási szelvényekben és a fúrópróbákban azonban inkább a pontusi korra következő fiatalabb plioczén-, pleisztoczén- és holoczén-időbeli lerakodások felismeréséhez volt közelebbi érdeklődésünk kötve, ezektől vártam az adatokat a Balaton tüzetes geologiai történetéhez. Miként fent láttuk, 1 nem volt könnyű a fúrószelvények kőzettani sajátságaiból a pannoniai-pontusi rétegek és a későbbi lerakodások határvonalát fölismerni; pedig a pontusi altalaj a Balaton lerakodásainak ősi sziklafenekéül szolgált. Még bajosabb a fiatalabb lerakodásokat a fúrópróbákban egymástól elválasztani. A határ természetesen nincsen vízszintes színtben, mert már a pontusi altalajt is különböző mélységekben : a somogyi partokban kisebb, a zalai partok alatt sokkal nagyobb mélységekben érte el a fúró. A pleisztoczén és a holoczén üledékek közötti határt mégis elég pontosan tudom a balatonfenéki lerakodások szelvényeiben megvonni. Ennek a határnak megjelölése persze szintén még csak azon a felfogáson alapszik, hogy a jelenkori lerakodás a vízmélység utolsó megnövekedésének kezdetével esik össze. A Balaton-kerületen ugyanis a jelenlegi vízszín alatt 5—7 m. mélységben tőzegtelepeket ért el a fúró; ez a tőzegszint azt az időszakot jelzi, amelyben a Balaton tükre 5—7 m.-el mélyebben volt a jelenleginél és mocsaras tőzeglápok szorították össze nyiltvizét. A Balaton történetében a most átlag 6 m. mélységben fekvő vékony tőzegtelep lerakodása éles fázist alkot, amelyet bízvást a pleisztoczén- és holoczénkori képződmények határául vehetünk. A tőzegtől jelzett — 6 m.-es nivójú vízfelület és a pleisztoczénkorú Balatonnak -j- 6 m.-es színlője a tónak egyedüli bebizonyított szélső vízszíningadozásait jelölik. Ez a 12 m. abszolút ingadozás viszonylagosan igen nagy a Balatonnak mostani 3'50 m. átlagos vízmélységéhez, vagy akár 11 m. legnagyobb mélységéhez képest is. A + 6 méteres balatoni színlőben, miként ezt tüzetesen megvilágítottuk, az idősebb pleisztoczénkorban volt a Balatonnak eddig felismert legmagasabb vize; azóta a Balaton tükre leapadt és a holoczén időszak kezdetén —-6 m.-rel a jelenlegi középvíz alatt állott. Majd ismét felemelkedett, de a történelmi időkben régi parti túrzások magasságából következtetve, a jelenleginél csak legföljebb 3 m.-rel magasabb vízállások lehettek a Balatonon. A magasabb és a vízszéletől távolabb fekvő turzásokban római, kelta és prehisztorikus cserepeket találtunk. Siófokon egy 1908-ban a vasútépítés közben talált római zsilip maradványai is magasabb vízre utalnak; azonban Fenéken és Alsó-Őrsön a tó mai vízszínében, sőt a vízszín alatt fekvő római sírhelyek azt is bizonyítják, hogy a rómaiak itt időzésének századaiban a Balaton tükre a mai vízszínnél mélyebben is állott, tehát a római uralomnak 150—200 évnyi tartama alatt is jelentékenyen ingadozott. 1863 óta, amióta a Balaton vízállásait rendszeresen jegyzik, ismételve állott a víz rövid időközökben 52 cm.-rel a 0-pont 1 V. ö. a 287. és reákövetkező oldalakon elmondottakkal.
