Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)
A Mátrai Bányaegylet létrejötte
nában ércet termelnek, a Jószomszéd-, a Sándor- és a Szent István-tárnában feltárási munkák folynak. A szükséges energiát a kazánház biztosította. Itt felállítottak négy gőzkazánt és egy szivattyút; a kazánok teljesítménye 56 LE volt. 1 LE gőz előállítása 24 óra alatt 1 frt 20 krajcárba került, s egy métermázsa nemti szénért 36 krajcárt fizettek. A költségek további csökkentése érdekében a társulat azt tervezte, hogy a Nemti és Mátranovák határában lévő bányatelepeken maga termel kőszenet, amit saját fogataival szállít Recskre. Az ércelőkészítőhöz tartozik a zúzda és a kÜúgzási huta. Közülük a zúzda 1865-ben készült el, és annak az évnek júliusában kezdett üzemelni. Viszont szerkezeti hibák miatt nem működött, azokat csak 1868-ra javították ki. Viszont még mindig ráfizetéses maradt, mivel a gőzt drágán állították elő, a kőzet pedig igen keménynek bizonyult, és emiatt a zúzónyilak gyakran eltörtek, továbbá a fémveszteség is igen nagy volt, ezért csak 1,5 fontos (azaz métermázsánként 0,84 kg súly) érctartalmú kőzetnél alkalmazták. A lúgzási huta a rezet ún. cementmarával (kimosott cementréz) kilúgozta az ércekből, amit azután a kohó mellett lévő ún. lángkemencében olvasztottak feketerézzé. Ezt utóbb ún. GradherdbQxi vörösrézzé tisztították, s így hozták kereskedelmi forgalomba. Az recski réz tisztasága a más hazai kohókból kikerülő rezek finomságát felülmúlta. A kilúgzási hutában kezdetben sósavas eljárást alkalmaztak, de a sósav magas ára miatt felhagytak vele. Ezután a felolvasztott konyhasóval való módszert vezették be, amiről két év alatt bebizonyosodott, hogy lassú és költségesebb, s nagyobb érctömeget nem tudnak vele feldolgozni, így 1867. július elején egy újabb lúgzási megoldással próbálkoztak: a szegényebb érceket a szabadban pörkölték nagy kúpokban. Ennek eredményeként megszabadultak az ércben előforduló kéntől (S), ill. arzéntől (As), és ezután a pörkölt ércet összezúzták ún. érclisztté. A jobb minőségű érceket előbb összezúzták, s azután pörkölték az ún. pörkölő kemencében. A már egyszer pörkölt, s ezáltal kéntelenített és sósavval megöntözött, úgymond klorizált érclisztet néhány napig a szabadban hagyva többször megforgatták. Ezt követően újra pörkölték: néhány óra leforgása alatt megtüzesítették, s fakádakba töltve meleg vízzel kilúgozták. A 48 órás lúgozás után az érc mint cementréz leülepedett a kádak aljára helyezett faforgácson. Ez az eljárás gyorsabb, s ezáltal lehetővé vált nagyobb mennyiségű érc feldolgozása, és ha váratlan akadály nem jön közbe, egy hónap alatt 5000, így évenként akár 60.000 mázsa érc dolgozható fel. A kohó 1865-66 telén készült el, egy fúvóval. Viszont az elvégzett kísérletek sohasem sikerültek tökéletesen. A kohó arra szolgált, hogy a zúzdában készült színport, főként az ezüst és aranytartalmú érceket dolgozza fel. 64 ERDEY Pál 1869. 410-411.
