Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)

Vrányi György kísérlete a György-tárók megszerzésére

szerényebbek voltak, az 1857. évi kiadások 500 frt-ot tettek ki. 1858-ban a bányatársulat öt tárója közül már csak az Istenáldás-táró termelt. A Gömör-Lahócai Bányatársulat önállósága 1860. szeptember 20-án szűnt meg, amikor a mátrai bányatársulatok közül három: a Gömör-Lahócai, a Parád-Mátrai és a Gyöngyösoroszi Pál Bányatársulat kimondta az egyesülést.

46 A felsorolt kis bányatársulatok komolyabb tőke híján csak az ún. dúsércektermelésére nyitottak bányákat, mert az ún. szegényércek tömeges kitermelésére, az azokból történő érckinyerésre nem vállalkozhattak elegendő pénz és megfelelő technológia hiányában. A bányaművelésnek ezt a módját a szakemberek rablóbányászkodásnak nevezik. Ezért a kisebb bányatársulatok üzemei csak néhány évig voltak nyereségesek. Vrányi György kísérlete a György-tárók megszerzésére 1855-re a Pest-Mátrai Társulat reményei szertefoszlottak, főként a sikertelen kohósítás, a széntüzelés és az eladósodása miatt. Ekkor Vrányi úr, a főrészvényes (91 kuxa tulajdonosa volt 128-ból) szakértőket hívott egybe annak eldöntésére, hogy folytassák vagy felhagyják az egész vállalkozást. A közgyűlés idejét 1855. szeptember 15-re tűzték ki. Előtte két nappal Vrányi egy szomolnoki felmérővel és egy másik bányásszal minden bányát bejárt, köztük a Parád-Mátrai Társulatét is, az utóbbinak ehhez való hozzájárulása nélkül (A Parád-Mátrai társaságnak Roykó János volt a meghatalmazottja.). A bányabejárás a Pest-Mátrai vállalkozásra nézve kedvezőtlen volt, mivel a bányái nem rendelkeztek jelentős készletekkel. Viszont annál inkább reményteljesebbnek ígérkeztek a Parád-Mátrai társulat megnyitott György-tárói. Ezért Vrányi György mindenáron a György-tárók birtokába kívánt jutni, akár egy megkötendő szerződéssel, vagy az utóbbi társulat által már megkért, de még nem adományozott bányamérték fondorlattal való megszerzésével. Vrányiék a György-tárókról a közös igazgatónál őrzött bányatérképen meglátták, hogy a György-telér, s így a György-tárók mindegyike a meglevő (alsó-magyarországi) bányamértékből kilép. Hrobony Adolf igazgató ezt már előbb észlelte, s az 1854. évi osztrák bányatörvény 48. §-ra hivatkozva 1855. május 1-én kérvényt nyújtott be a még nem művelt György bányamező kiegészítésére a Parád-Mátrai Bányatársulat részéről. Az 1855. szeptember 12-ére kitűzött adományozási eljáráson viszont az azt vezető bányabiztos ahelyett, hogy a törvény értelmében a PestMátrai társulat felkérésében mellékelt fektetési térképet vizsgálta volna felül, és a törvény 47. és 48. §-ai alapján a régebben adományozott telket