Csiffáry Gergely: Az ércbányászat története a recski Lahócában (1850-1979) (Rudabánya, 2009)
Forrásközlés
hogy tehát eddigi tapasztalataink szerint bányánk korrózív vizével szemben a gumitalp mutatkozott a legmegbízhatóbbnak, a már nem kapható Okma gumitalp pótlására széleskörű érdeklődést tettünk más bár talán gyöngébb minőségű, de szögezhető gumitalp beszerzésére. Fenti kísérletünk sajnos eredménytelen maradt és csupán a Cikta Cipőgyár és Kereskedelmi kft, Érsekújvár öntött gumitalpú bakancsai voltak azok, melyeket kényszerű helyzetünkben kísérlet tárgyává kellett tennünk. Fenti cég a bakancsokat kezdetben 15.30 pengőért árulta. E bakancsok talpai azonban amellett, hogy elég gyorsan kopnak, igen sok esetben egy-egy napos viselés után egyszerűen kettétörnek. E panaszokat közöltük a céggel, aki az ilyen bakancsokat díjtalanul kijavította. A nehézségeket már itt is éreztük, abban hogy az így bakancs nélkül maradt munkásokat, addig is míg a hibás bakancsát kijavították újabb bakancsot kellett kiszolgáltatnunk. A javításból visszaküldött bakancsa pedig habár pár napig volt is csak viselve már újnak nem volt tekinthető. Még kedvező volt az eset, ha ezt a javításból visszaküldött bakancsot is a munkás tulajdonának tekintettük, azaz maximálisan 2 pár bakanccsal biztosítani tudtuk egy-egy személynek esetleg közbenső javítás idejére is a lábbeli javítást. Sok esetben azonban 3-4 pár bakancs válik a munkás lábán törés folytán használhatatlanná, s így az már nem kívánható, egy munkástól, hogy ilyen nagy bakancs készletet tartson, illetve, hogy lábbelire ennek megfelelően nagy összeget fektessen be. Fenti cég a felsorolt panaszainkra egy jobb minőségű bakancsot helyezett kilátásba, és azokat meg is küldte, de már a 15,30 pengős egységár helyett 20 pengős áron. Minthogy e bakancsok nem hogy jobbak lennének, de talán még gyakrabban szenvednek talp törést és talp elválást. A munkásság elégedetlen az emelt ár miatt. Minthogy pedig a fent is említett december 17-i jegyzőkönyv ily típusú bakancsokra rögzített árat meg nem állapított, ez ideig nem volt módunkban azokat a beszerzési áron alul bocsátani a munkásság rendelkezésére. E tekintetben a mellékelt kérvény szerint az volna a munkásság kérése, hogy e bakancsok ára visszamenőleg is 16 pengőben nyerjen megállapítást. Fent említjük szerencsés esetben a talp 2-3 hónapig is eltart és vagy annak teljes elkopása, vagy 2-3 hónapi használat után eltörése, illetve felsőbőrtől elválása teszi a bakancsot használhatatlanná. Minthogy a bakancsok talpa a felsőbőrre vulkanizálva van, azok újra talpalását csak az arra berendezkedett gyár eszközölheti, ami igen sok esetben indokolt, minthogy az aránylag gyorsan kopó talp mellett a felsőbőr még egy talpalást általában ki bír. A Ciktagyár azonban idegenkedik a bakancsok újratalpalási munkáinak vállalásától, miért is legutóbb arra hívtuk fel figyelmét, hogy mint a politikai, mind a katonai hatóságok éber figyelemmel kísérik azt, hogy az egyes cégek hogyan elégítik ki a hadiüzemek szükségleteit. Megírtuk a