Vastagh Gábor: Tanulmányok a kohászat magyarországi történetéből (Rudabánya, 2007)

Régi vaskohászat Jósvafőn

Régi vaskohászat Jósvafőn Amint ismeretes, a Kohászati Történeti Bizottság néhány évvel ezelőtt a Borsod-Aggteleki Hegységben több ásatást végeztetett egykori vaskohászati maradványok feltárása céljából. így Felsőkelecsényben 1959-ben, Imolán 1960-ban és 1961-ben, Trizsben 1962ben, és végül Jósvafőn 1964-ben. Az ásatások eredményeiről, a jósvafői ásatás kivételével, a szakirodalomban beszámoltunk [1]. Az ásatások a jósvafői kivételével ereményesek voltak: megismertük a régiek által feldolgozott érceket, a salakok vizsgálata felvilágosítást adott a kohósítás módjáról; és főleg megismertük a régiek ún. bucakemencéinek szerkezetét és méreteit. A kohók a X-XII. századból valók voltak. Ezek a kemencék egy igen érdekes jellegzetességet mutattak: mindig nyitott mellnyílással olvasztottak. Hyen üzemű bucakemencékről a rendkívül kiterjedt külföldi irodalomban sehol sem olvastunk (a publikációink megjelenése óta sem!), és a Nyugat-Magyarországon feltárt kemencék szintén, kivétel nélkül, az olvasztás alatt elzárt, ideiglenesen elfalazott mellnyílással dolgoztak [2]. Úgy látszik, a sajátságos üzemvitel valami borsodi specialitás volt, és csak Magyarországon ismeretes. Éppen emiatt az idézett könyvben az így üzemelő kemencékre az imolai típus elnevezést javasoltam, (így: Vaskohászat története, p. 92. és [1] alatt: Metallurgische Folgerungen, p. 245. [3].) Az ásatásaink értékelését mutatja, hogy több feltárt kemence in situ kiemelve közgyűjteményekbe került. Ezek közül főként az egyik imolai kemencénket emelem ki, amely ma az Öntödei Múzeum egyik dísze. A nyilvánvalóan éppen olvasztásra kész kemence A szakirodalomban ezt a területet ma Aggtelek-Rudabányai-hegység, illetve Borsodi-dombság néven említik. (A szerkesztő.) In situ: eredeti helyzetben (latin). (A szerkesztő.)