Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat az Árpádok korában (896-1301)

Tárgyi emlékek sora, szerszámok, mécsek, ácsolatok, vízemelö berendezések, zúzóművek, erővíz-rendszerek stb. tanúskodnak a bányászat - amely hosszú évszázadokon át a kohászatot, az erdészetet is magában foglalta - rendkívül magas technikai szintjéről. A rómaiak hasznosították a Vajdahunyad környéki (Alsótelek, Gyalár, Ruszka}, valamint a torockói vasérctelepeket is. A vaskohászat alsóteleki emlékét feltárt olvasztókemencék őrzik. A vasfeldolgozás, fegyver- és szerszámgyártás központjai: Várhely (Sarmizegetusa) és Gyulafehérvár (Apulum). Néhány erdélyi kősóbányán kívül a rómaiak valószínűleg máramarosi bányákat is műveltettek. Kiterjedt kőbányászatot folytattak Pannoniában (Öskü, Tardosbánya, Dunaszekcső, Dunaalmás stb.) és Daciában is. A római uralom utáni évszázadokból nincsenek sem régészeti, sem írásos emlékeink a Kárpát-medence bányászatáról és kohászatáról, ami természetesen nem jelenti ezeknek a mindennapi élethez nélkülözhetetlen mesterségeknek a huzamos szünetelését. A népvándorlás hullámaival nyugatra sodródó őseinket nem érte felkészületlenül a Kárpád-medence gazdag bányászati-kohászati hagyománya és lehetőségei. Népünk központi vezetése már évszázadokkal korábban nemcsak tisztában volt e két ősi mesterség jelentőségével, hanem intézményesen és szervezetten gondoskodott is fejlesztésükről, illetve termékeik folyamatos biztosításáról. így a vastermelésről, a kősóellátásról és - minden bizonnyal - a nemesfémszükséglet kielégítéséről is. A közismerten igen magas színvonalú ötvösség és a jelentős kovácsmesterség enélkül elképzelhetetlen lett volna. A magyar kohászok-kovácsok nyilván mindig megtalálták a hasznosítható gyepvasércet, s őseink között kellett hogy legyenek a nemesfémelőállítás valamilyen módjához értő emberek is (például aranymosás). Nem lehet véletlen, hogy az ország 10. századi megszállása során szinte valamennyi bányászkodásra alkalmas terület, illetve művelt bánya a fejedelmi család birtokába került. Három írásos emlék is utal őseink 10. századi bányászati tevékenységére: 953-ban a morvákkal együtt csehországi ezüstbányákat foglalnak el a Zdiari-hegységben, s azokat tíz-húsz esztendőn át saját hasznukra műveltetik, kutatásokat végeztetnek stb.; e tájt érdekességként jegyezték fel, hogy a magyarok bányászathoz-kohászathoz értő embereket vásárolnak, holott eladóként szoktak szerepelni a rabszolgapiacokon; a fejedelmek korában rendszeres volt a magyarok ezüstszállítása az orosz területekre. A cseh-morvaországi kalandról a következő tudósítást ismerjük Wenzel Gusztáv közvetítésével: „A híres cseh ezüstök idevonzottak a morvákat és a morvákhoz csatlakozott hunnokat; s 953-tól oly dühödt vonulást kezdtek, hogy a kevés hadú Boleszlausz fejedelem nem tudott ellenállni, hanem az övéivel felfegyverkezve [várába] zárkózott. Nem sokkal azután, hogy az ellen elfoglalta a zdieri aknákat, majd Czaslaviához közel valamely várat építettek (Borowskót), s ezzel az úttal birtokukba vették az összes bányahelyet. Majd Prága után messzire előretörve, a csehek legyőzésével végezve, felépítették a Fehér Városnak mondott Feyrwarat. Visszafelé csatában legyőzték, megkergették és megsemmisítették Zwikostiust, Boleszlausz vezérét és a Szénánál megalapították Belwar, vagyis Welwar városát. Ezután azonban Csehországban is fordulni kezdett a szerencse stb. Elég csak azt mondani, hogy rengeteg kiontott vérrel és számos csatával, nagy üggyel-bajjal végre-valahára tízegynéhány év múltán vetették ki Csehországból az eztán csak Moráviát dúló jövevény magyarokat." (Balbinus Bohuslav, Epitome historica rerum Bohemicorum II. könyv 5. fej.) Dubravius János szerint: „majd biztonságban lévén a Lipnicia és Zdiar környéki bányákat és más szomszédos moráviai helyeket mesteremberekkel kutatták át." (História Bohemica, Bázel 1575. 42. p. Idézi: Wenzel 1880.18-19. p. Ford. Király Péter)