Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Az országos bányajog és bányaigazgatás fejlődési iránya Magyarországon a honfoglalástól az I. világháború végéig

ként működő intézmény volt). Bányászattal kapcsolatos feladatai 1567-ben a következők voltak: a bányászati termelés elősegítése és fejlesztése, az urbura beszedésének ellenőrzése és kezelése, a nemesfém-beváltás és -kivitel ellenőrzése. 1610-ben a kamarai számadások bevételei közt nem szerepel bányászatból származó. A 17. század második felére változik a helyzet: a kincstár erőfeszítéseit a föllendülő szepesi réztermelés megszerzésére, siker koronázza. Az 1670-es évektől a szepesi kamara feladatai bővülnek az alábbiakkal: bányászati termelési ügyek (Sóvár - só; Nagybánya stb. - arany; Szomolnok - réz); sókereskedelem (Máramarosból és Désből); salétrom-termeltetés (elsősorban Szabolcsból Kalló). A felső-magyarországi kincstári bányaüzemek tehát kezdettől fogva a magyar kamara hatáskörében voltak, s maradtak. (Természetesen ez nem jelentette azt, mint korábban említettük, hogy az udvari kamara az uralkodó közvetlen rendeletei útján nem szabta volna meg a gazdálkodás és a fejlesztés fő irányait!) A szatmári bányavidék Ebben az időben Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya és Láposbánya bányái voltak jelentősek, noha fénykorukat már a 15. században túlhaladták. A nagybányai kamara azonban tovább működött. 1551-ben, amikor I. Ferdinánd uralma alá került, újjászervezését megkezdték: bizottsági vizsgálat, új kamaragróf kinevezése stb. A nagybányai kamarát a magyar kamara alá rendelték. 1571-től (amikor nem erdélyi fennhatóság alatt volt) a szepesi kamarához tartozott. 1595-től az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott. A Báthoriak, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György is bérbe adták. 1664-ben a magyar királysághoz kerül vissza a bányavidék (Vasvári béke), s ismét a szepesi kamara alá rendelik. 1661-1711 között többször gazdát cserél. 1748-ig, míg kerületi főfelügyelőséget állítottak fel Nagybányán, alig van adat hivatali működésről. Erdély Az Erdélyi Fejedelemség bányászati-pénzverészeti ügyeinek legfőbb intézője a szebeni kamara volt. Az erdélyi sajátos helyzet folytán működése lényegesen eltért a magyarországi kamarák fejlődési irányaitól. Erdély bányái nem egy helyütt, hanem nagy távolságokra voltak egymástól. Túlnyomórészt nem kincstári bányák voltak. A nagymennyiségű arany többsége mosott arany volt, szinte az egész fejedelemség területéről. így a kamara fő feladata nem igazgatási-gazdálkodási volt, hanem a nemesfém-monopólium alapján az ércbeváltás, majd finomítás intézése. Pénzveréssel is csak másodsorban foglalkozott, mivel kevés ezüstöt termeltek. A szebeni kamarát a nemzeti fejedelmek alatt bérbe adták. Az erdélyi fejedelmek kincstári birtokain voltak a legjelentősebb vas-, réz- és higanybányák. Ezeket az uradalmi szervezet keretében igazgatták. Az erdélyi fejedelemség nemcsak a hatalmas erdélyi, hanem a máramarosi kősóbányászatot is birtokolta. Az erdélyi kősóbányák öt helyen feküdtek, mind az öt helyen kamara volt: Torda, Dés, Kolozs, Szék és Vízakna. A tordai főkamara volt, ahol a kamaraispán (kamaragróf) székelt, a többi helyen alkamarás (vice camararius) működött. - Ez a szervezet a 16. század közepétől a 17. század végéig nem változott. A bányák kincstári tulajdonban voltak, de gyakran bérbe adták őket. A sószállítás ügyeit sókamarák intézték a szállítási útvonal mellett: a Maroson Alvin, Borberek, Lippa, Szeged; a szárazföldi utakon: Karánsebes, Temesvár stb. A máramarosi kősóbányák II. Lajos adománya folytán Mária királynéi voltak. I. Ferdinánd először bérbe adta (1541), majd 1548-tól, a huszti várnagy és máramarosi sókamaragrófi tisztet szétválasztva, önálló kamarai igazgatást vezetett be, amely azonban később is a huszti várnagy