Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

4. A bányászati és erdészeti akadémia könyvtára (1867-1904) Az akadémia magyar állami intézmény lesz Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel a magyarországi bánya- és kohóipar s vele a bányász-kohász felsőoktatás - 1848/49 után ismét - a magyar állam irányítása alá került. Az akadémia felügyeletét ellátó pénzügyminisztérium mind a megfelelő anyagi eszközök biztosításával, mind az oktatás átszervezésével lehetővé tette az intézmény korszerűsítését. Az erdészeti oktatás szakmai felügyeletét a magyar földmüvelésügyi minisztérium látta el. Az akadémia félévszázados magyar állami intézménykénti működése alatt második virágkorát élte. Természetesen, szakmai-tudományos hatóköre nem közelíthette meg a 18. századi nemzetközi méretet, de az országon belül, az ország érdekében - a hazai műszaki szaknyelv, szakirodalom és tudományos élet kialakításával - kifejtett tevékenysége meghatványozódott. Professzorai és hallgatói vezető szerepet vállaltak a szakmai egyesületek megteremtésében (Országos Erdészeti Egyesület, Magyar Mérnök- és Építész-Egylet bányászati-kohászati szakosztálya, Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület), a szakfolyóiratok megalapításában és fenntartásában (Erdészeti Lapok, Bányászati és Kohászati Lapok stb.), magyar szakkönyvek megírásában, a hazai ipar átszervezésében és technikai-technológiai korszerűsítésében stb. (19) A magyar oktatási nyelv 1868-72 közötti fokozatos bevezetésével egyidejűleg megkezdődik az oktatás gyökeres átszervezése. Az akadémia szervezetileg teljesen különválik a bányaigazgatóságtól, s tantestülete által választott igazgató vezetése alá kerül. Az egy évszázad óta egységes ún. „bányász"-képzés négy szakra - bányászati, fémkohászati, vaskohászati és gépészeti-építészeti szakra - válik szét. A szakosodással lehetőség nyílik a négy éves oktatási idő három évre csökkentésére. Az erdész-oktatás általános erdészeti és erdőmérnöki szakokra válik, három, illetve négy éves képzéssel. 1872-ben bevezetik a két éves üzemi gyakorlat utáni államvizsgát, s a végzettek nem tanulmányaik folytatásáról szóló végbizonyítványt, hanem szakképzettséget tanúsító oklevelet, diplomát kapnak. Rendszeressé válnak a hallgatók bel- és külföldi szakmai tanulmányútjai. A tanszékek száma tizenötre emelkedik: tizenkét bányász-kohász és három erdész tanszékre. A század végén megkezdődnek a nagy építési beruházások: 1892-ben az erdészeti, 1900-ban a bányászati tanulmányi „palotát" adják át. Az akadémia rövid néhány év alatt a magyar műszaki tudomány alkotóműhelyévé vált. Oktatói lelkes munkával leküzdik a nyelvi nehézségeket; megteremtik a magyar bányászati, kohászati és erdészeti szaknyelv alapjait. Sorra jelentetik meg a szakszótárakat és szakszógyűjteményeket, majd a magyar nyelven megírt alapvető szakmunkákat, így jelennek meg Kerpely Antal vaskohászattana, Hermann Emil műszaki mechanikai művei, Cséti Ottó bánya- és földméréstana, Litschauer Lajos bányaműveléstana, Faller Károly fémkohászattana, Sóltz Vilmos, Farbaky István és Schenek István tanulmányai. Az erdészeti szakirodalom megteremtésében Wagner Károly, Illés Nándor, Fekete Lajos, Sóltz Gyula, Sobó Jenő, Szécsi Zsigmond járt élen. (19) A Magyar Tudományos Akadémia munkájába is bekapcsolódnak az akadémia professzorai: báró Mednyánszky Dénes főkamaragróf, akadémiai igazgató, Kerpely Antal, Schenek István és Mágócsy-Dietz Sándor. A nemzetközi tudományos életben elsősorban Kerpely Antal, Hermann Emil és Schenek István neve fémjelzi az akadémiát. A könyvtár működése A könyvtár elhelyezése. Azzal, hogy az akadémia a magyar minisztérium felügyelete alá került, egycsapásra nem oldódtak meg a könyvtár elhelyezési gondjai. Közel két évtizedig a megfelelő helyiségek hiánya miatt nem volt lehetséges sem a könyvtár állományának szakszerű