Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Selmeci Műemlékkönyvtárról

felállítása, sem pedig jó hatásfokú használata: 1867 és 1885 között a város négy különböző épületében működött. 1871-ben a bányabíróság reneszánsz palotájából a bányaigazgatóság hatalmas, középkori épületének, a kamara-háznak három szobájába, majd 1876-tól a városi kórház szintén ódon épületének utcai frontján kapott helyiségekbe kellett költöznie a könyvtárnak. Ez utóbbi helyén viszonylag jó, világos szobák álltak az olvasók rendelkezésére, s a könyvtárral együtt helyezték el az akadémia litográfiái sokszorosító műhelyét is. Megnyugtatóan 1885-ben rendeződött a könyvtár ügye, amikor a pénzügyminisztérium megvásárolta az akadémia számára a Selmec központjában álló ún. Fritz-ház reneszánsz palota-épületét, melynek egyes traktusait időszakosan, a század elejétől fogva már bérelte oktatási célokra. Az épületet Schulek Frigyes tervei alapján építették át, melynek során kapta kiegyensúlyozottságot sugárzó szép homlokzatát, s amely mind máig a selmeci akadémia szimbólumaként él a köztudatban. Kezdetben 4 terem és 1 előszoba (103 m

2

), valamint egy harminc-személyes olvasóterem (63 m

2

) adott otthont a könyvtárnak, majd a századfordulón - a raktári teret megduplázva (199 m

2

) - további 2 helyiséggel gyarapodott a könyvtár. A könyvtár személyzete. A könyvtár szakszerű kezelésének kérdése szintén az akadémia szervezeti reformja keretében oldódott meg. Az 1872-ben rendszeresített akadémia titkári állásra a jogi és bányászati-kohászati szakképesítéssel rendelkező Pauer Jánost nevezték ki, aki egyúttal rk. tanárként közgazdasági ismereteket is oktatott, valamint kezelte az akadémia könyvtárát is. A szervezeti szabályzat ugyan előírta egy könyvtári segéderői állás rendszeresítését is, ennek tényleges betöltésére azonban csak 1903-ban került sor Vető János alkalmazásával. (A könyvtár-technikai munkát megbízott kisegítő végezhette korábban.) Pauer három évtizedes működése során modernizálódott a könyvtár: a leltározásban és a raktározásban bevezette a folyószámozás alkalmazását, elkészítette a könyvtár szakszerű cédula katalógusait, majd nyomtatott katalógusokat adott ki folyamatosan, a kurrens folyóiratok szabadpolcon, ill. rendszeres tanszékre való kölcsönzéssel álltak a tanári testület használatára stb. Leltárak, katalógusok. 1877/78-ban az egyre áttekinthetetlenebbé váló szakcsoportos leltárt megszűntették, s a folyószámozást az I. szak 1. tételétől a XII. szak utolsó tételéig haladva végezték el. 1887-től, majd 1902-től új alapleltárt fektettek fel, ekkor azonban csak a megüresedett leltári számokra vettek fel visszamenőlegesen új beszerzéseket, a leltári számok túlnyomó többsége változatlanul maradt, s használták folyamatosan tovább növelve mind a leltározásban, mind pedig a raktári felállításnál egészen az 1952-es könyvtári megosztásig. A miskolci egyetemi könyvtár elkülönített raktárában ma is e szerint vannak az 1862 és 1918 között beszerzett könyvek és folyóiratok elhelyezve. 1867/68-tól használták az első magyar nyelvű könyvtári bélyegzőt: kék festékkel, negatív nyomat, álló ovális bélyegző, közepén stilizált magyar címer a koronával, felirata „SELMECZI KIR. AKADEM. KÖNYVTÁR". Az 1878/79-es teljes újra leltározáskor - a könyvtár életében másodízben - minden könyvbe beleütötték a fekvő ovális, címer nélküli „M. K. BÁNYÁSZATI ÉS ERDÉSZETI AKADÉMIA KÖNYVTÁRA" bélyegzőt. Ezt az 1902-es újra leltározás után is, a főiskolává szervezés évéig (1904) használták, tehát a negyvenezres Selmeci Műemlékkönyvtár állományának közel 70 %-ban megtalálható. 1904-től használtak még kétféle magyar címeres körbélyegzőt és kétféle fekvő téglalap kerettel ellátott tulajdoni bélyegzőt is. A könyvkötés módja is megváltozott az 1870-es évek közepétől: az eddigi egészpapírkötést felváltotta a fekete félvászonkötés. Az ún. selmeci kötés hangulatát ezután a borítón használt hagyományos barnás papír, s a gerincen elhelyezett, arannyal filétázott színes címkék idézték. Az 1890-es évektől a színek - miután elvesztették eredeti jelentésüket, s maguk a könyvtárkezelők sem ismerhették már ekkor - csupán díszítő elemként éltek tovább. A periodikus kiadványok, sorozatok, gyűjtemények, többkötetes művek, valamint az egyes művek újabb kiadásai azonban - nyilván mivel egymás mellé kerültek a raktárban - megőrizték eredeti színjel-