Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Miskolci Egyetem történeti fejlődésének vázlata (1735-1998)

A MISKOLCI EGYETEM TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSÉNEK VÁZLATA (1735-1998) A Miskolci Egyetem - hasonlóan hazai tudományegyetemeinkhez - több évszázados fönnállása és működése során több székhellyel és számos néven szerepelt, de oktatói tevékenysége - amely az ilyen intézmény alapvető követelménye - mindig folyamatos volt, változatlan tanári testülettel és hallgatósággal. Az egyetem székhelyei: 1735 és 1918 között Selmecbánya, 1919 és 1949 között Sopron, ezután pedig - immár kerek fél évszázada - Miskolc. Az egyetem hivatalos elnevezése: 1735-1764 k. k. Bergschule, 1762-1846 k. k. Bergakademie, 1846-1867 k. k. Berg- und Forstakademie, 1867-1904. m. kir. Bányászati és Erdészeti Akadémia, 1904-1923 m. kir. Bányászati és Erdészeti Főiskola, 1923-1934 m. kir. Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola, 1934-1949 József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara, 1949-1990 Nehézipari Műszaki Egyetem (közben három évig Rákosi Mátyás nevét is viseltei952-1955), 1990-től Miskolci Egyetem. Az egyetem jellege 1735 és 1981 között műszaki volt: 1735 és 1846 között csak bányászati-kohászati szakembereket képeztek, amelyhez 1846 és 1949 között erdész-képzés is csatlakozott, 1949-től pedig a gépészeti szakemberképzés fejlődött ki. 1981 és 1992 között - az állam- és jogtudományi, a közgazdasági és a bölcsészettudományi képzés megteremtésével a hazai egyetemi struktúrában egyedülálló formációként - műszaki és tudományegyetemi intézménnyé alakult át. Az újabb fejlődési irányokat jelzi a legújabban alapított zeneművészeti és egészségügyi képzést nyújtó intézetek megjelenése. K. k. BERGSCHULE, BERG-SCHOLA, BÁNYÁSZATI-KOHÁSZATI TANINTÉZET (1735-1764) A bécsi udvari kamara 1735. június 22-i leiratában részletesen szabályozta a Selmecbányán felállítandó tanintézet működését, melynek céljául a Habsburg-birodalom bányászatakohászata számára vezető műszaki, jogi és igazgatási szakemberek képzését tűzték ki. A tanulmányi idő két esztendő, melyben az elsőt a „matematika" címen összefoglalt számtani-mértani és mérnöki ismeretek, a másodikat pedig a bányászat-kohászat akkori öt főterületének oktatása töltötte ki. A főterületek egyben főtanszakok is voltak: bányaművelés-bányajog, bányamérés, ércelőkészítés, kémlészet-kohászat, valamint pénzverés-aranyválatás. A másodéven a tanulók, a Berg-Scholar-ok csak egy választott főtanszakot tanulmányoztak. Az első év anyagát Mikoviny Sámuel, az alsó-magyarországi bányavárosok bányamérnöke (Markscheidere), míg a főtanszakokat a megfelelő ipari szakterület vezető beosztású szakembere oktatta. A tanintézet jelentősége abban van, hogy - habár alapítása szerint második a világon - a legrégibb életképesnek bizonyult, s ma is élő bányászati-kohászati mérnökképző, egyben műszaki felsőoktatási intézmény. Úttörő jellegű abban is, hogy a Habsburg-birodalmon belül az első nem egyházi tanintézet volt, állami akarat hozta létre az állam érdekében. Célja nem valláserköl-