Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

II. Bányászati-kohászati felsőoktatás, tudományosság - A Miskolci Egyetem történeti fejlődésének vázlata (1735-1998)

esi alapon élő és gondolkodó ember, hanem hasznos állampolgár nevelése volt. A tanintézet három évtizedes fönnállása alatt végzettek közül kiemelkedik Josef Karl Hell világhírű selmeci gépkonstruktőr és Christoph Traugott Delius, későbbi selmeci akadémiai professzor, aki korszakalkotó bányászati művével írta be nevét a világ tudománytörténetébe. ACADEMIA MONTANISTICA, k.k.BERGAKADEMIE, BÁNYÁSZATIKOHÁSZATI AKADÉMIA (1762 -1846) A 18. század közepén rohamosan fejlődésnek indulnak a bányászat-kohászattal közvetlenül összefüggő természettudományok, az ásványtan és geológia, a kémia és a fizika. Mai értelemben vett tudománnyá válásuk ekkor kezdődött. Ugyanakkor egyre világosabbá vált, hogy a bányászatban és kohászatban sem lehet már a megszokott, s az évszázadok óta alig változtatott módon gazdaságosan termelni: a bányászatnak egyre mélyebbre kellett hatolnia a föld rétegeibe, s egyre kilátástalanabb küzdelmet kellett folytatnia a bányavizekkel, az egyre fogyó nagy fémtartalmú, gazdag ércek helyett a szegény ércek gazdaságos kohósítását is meg kellett oldania a kohászatnak stb. Az 1735-ös iskolaalapításnál is már részint „az elmélet bevezetése a gyakorlatba" volt a cél, amely azonban csak részben, illetve időlegesen sikerült. Mikoviny kiválóan alkalmas volt arra, hogy a jövendő műszaki vezető szakembereknek a szükséges elméleti alapvetést a kellő keretek között megadja. Egyben szakmai működésével szerzett tekintélye elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy egyes, az egyoldalú prakticizmuson felnőtt vezetők megnemértése, valamint a szokásos szakmai féltékenység és intrikák ellen az oktatás eredeti célját és módszerét megvédje. Az 1740-es évek közepén egy udvari kamarai bizottság jelentése a Selmec környéki bányászat, gépészet és kohászat felvirágzását kifejezetten a Mikoviny és a hozzá hasonló elméleti felkészültséggel rendelkező szakemberek működésének, s a Mikoviny által meghonosított elméleti oktatásnak tulajdonítja. Mikoviny azonban közel sem valósíthatta meg az oktatásban az eredeti elképzeléseket. Ennek - az említett külső körülmények mellett - Mikoviny emberfelettinek mondható szakmai megterhelése, illetve más irányú törekvései lehetett az oka. A selmeci tanintézet elméleti oktatásának kiteljesedése és életképessé erősödése Mikoviny korai kiválásával (valószínűleg 1748-ban) nem valósulhatott meg. Az 1760-as évekre bebizonyosodott, hogy az 1735-ös instrukció alapján működő tanintézet, illetve praktikánsi képzési forma, amely az eredeti célt nem tudta teljes mértékben megvalósítani, nem képes alkalmas szakembereket képezni a tornyosuló új műszaki-gazdasági feladatok megoldására. 1762. október 22-én Mária Terézia aláírja az udvari kamara kibővített bizottságának jegyzőkönyvét, amely új típusú bányászati-kohászati tanintézet Selmecbányán történő felállításáról rendelkezik. Az első tanszékre N. J. Jacquin-i nevezik ki, aki 1764. szeptember 1-én megkezdi ásványtani, kémiai, elméleti kohászattani előadásait és laborgyakorlatait. 1765-től N. Poda a második professzúra tananyagaként matematikát, fizikát, mechanika-gépészetet oktat. 1770-ben a „gyakorlati bányászat-kohászat" tanszékére Chr. T. Deliusi nevezik ki, akit 1772-ben J. T. A. Peithner követ. A ténylegesen csak bányászatot és erdészetet oktató harmadik tanszéket azonban 1777 és 1809 között nem töltik be, tananyagát szétosztják a matematika és a kohászat professzorai között. Az akadémia - bár nyilvános tanintézet volt - a selmeci főkamaragrófi hivatal keretén belül működött: igazgatója a főkamaragróf, professzorai egyben a kamara, határozott munkakört ellátó tanácsosai is voltak.