Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - A Kárpát-medence bánya- és kohóipara a 19. század végén

tőke erdélyi vállalkozása révén: az 1 t/év körüli össztermelést 27 t/év mennyiségre emelte. Az évi behozatali többlet 13-15 t/év lehetett. Ásványolaj. A század utolsó éveiben a 2.000 t/év belső termeléssel szemben a behozatali többlet 95.000 t/év körüli volt. Timsó. A statisztikák bizonytalan adatokat rögzítettek: a belső termelési és kivitelibehozatali adatok nem hozhatók összhangba. Az alacsony termelési értékek miatt jelentősége elenyésző. Hol folyt a termelés? A 19. század végén a Kárpát medence bányászati topográfiája nem sok változást mutatott az elmúlt évtizedekhez viszonyítva, sőt az évszázadokkal előbbiekhez viszonyítva sem. Talán csak negatív irányban: számos, évszázadokon át müveit telep és bánya már feledésbe ment. Egyetlen kivétel a barnaszénbányászat volt: ekkor kezdik kiaknázni azt a két szénterületet - a felsőgallai-tatabányait és a handlovait -, amelyek egy évszázadon át kiemelkedő szerepet játszottak a szénbányászatban. A Kárpát medence később nagy jelentőségűvé vált bauxit- és szénhidrogéntelepeit akkor még nem ismerték. A nemes- és színesfémtermelés egy évezreden át kialakult öt területe közül kettő, az ún. felső-magyarországi (szepességi) és a délmagyarországi (bánsági) teljesen eljelentéktelenedett. Az ún. alsó-magyarországi (Selmecbánya/Banská Stiavnica környéki), a szatmári (Nagybánya/Baia Mare környéki) és az erdélyi érchegységi terület között pedig igen jelentősen megváltoztak az arányok. Az aranytermelés 75 %-át az erdélyi, 17 %-át a szatmári és alig 6 %-át adta csak az egykor vezető szerepet játszó alsó-magyarországi aranyterület Körmöcbánya (Kremnica) központtal. Az ezüsttermelésben a sorrend: Selmecbánya vidéke 60-65 %-al, Nagybánya és vidéke 25 %-kal és Erdély 10 % körüli részesedéssel. A kis volumenű réztermelés a Szepességre és Szatmárra, kisebb mértékben Alsó-Magyarországra esett. Az ólomtermelés túlnyomó része a szatmári vidékről származott. Antimonércet a Vág felső folyása melletti Magurka környékén, a Vas megyei, a szatmári, az alsómagyarországi stb. területeken bányásztak. Nikkel- és kobaltércet a Gömör-Szepesi Érchegységben, higanyt nagyban Erdélyben Zalatna mellett, valamint a Szepességben, cinkércet Máramarosban, Gömörben és Erdélyben, mangánércet szerte a Kárpát-medence területén kis bányákban, bizmutércet a Szepességben termelnek. Tellúrt erdélyi ércből a Selmecbányái kohó állít elő. A század végén 16 fémkohó-mű volt a Kárpát medence területén (11 kincstári és 5 magán). A legjelentősebbek a kincstáréi voltak: Selmecbányán 330 munkással, Alsó-Fernezelyen (Szatmár) 250 munkással és ugyancsak Szatmárban, Alsó-Kapnikon 160 munkással. A magánkézen levők közül a szintén Selmecbányán (Bélabányán) lévő Geramb-féle volt a legnagyobb 220 munkással. Arany-ezüst-réz-ólomtermelés volt az előbb említett négy fémkohó-müben, arany-ezüst-réztermelés pedig a szatmári Kapnikbányán, Horgospatakon és Felsőbányán, valamint a Mátrában folyt. Arany-ezüsttermelés az erdélyi Zalatnán, ezüst-ólomtermelés a szintén erdélyi Ó-Radnán volt. A felső-magyarországi Aranyidkán ezüstfoncsorító-mű működött. Két rézejtő- (elektrolitréz) mű volt üzemben: Nagybányán kincstári (felsőbányai finomító-művel) és a szepességi Istvánhután magánkézen (itt higanyt is termelnek). Antimonkohó-mű a Vág felső folyásánál Rózsahegyen (Ruzomberok) és az alsó-magyarországi Alsó-Lehotán, kobalt-nikkel-