Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat a szatmári béke és a kiegyezés között 1711-1867

latok által szabadon hagyott helyet. 1800-ban ezerkétszáz, az 1840-es években pedig kétezerötszáznál is több működő bányát regisztráltak. Legtöbbjük egy-két személyes családi vállalkozás volt. Szentkirályi szerint 1710-ben a regisztrált erdélyi aranytermelés mindössze 63,2 kg-ot tett ki, (Szentkirályi Zs. 1841.) egy évszázad múlva a tízszeresére, az 1860-as évekre pedig közel hússzorosára emelkedett. Az erdélyi aranybányászat tipikusan kézműves jellegű volt: jellemző példa, hogy az első, kisteljesítményű gőzgépet 1838(!)-ban állítják üzembe a zalatnai kohó fujtatóinak meghajtására. (Vajda L. 1981.) Selmecbányán - mint látni fogjuk - már kereken száz évvel korábban, 1738-ban öt gőzgép (tűzgép) állt üzemben vízemelésnél és aknaszállításnál. (Péch A. III. 1967.) A Nagybánya vidéki ércbányászat hasonlóan hosszantartó, mély válságban volt a 18. század folyamán. Itt, a hosszú évszázadok óta folyó kiterjedt bányászati tevékenység, az utóbbi évszázadok szervezetlensége, rablóbányászata folytán teljesen áttekinthetetlen helyzetet teremtett. Az ismert, rendelkezésre álló, művelhető telepek nagy része víz alá került, a szegényebb ércek feldolgozására nem volt megfelelő technológia és szakember, a bányák, bányamüveletek térképezése szinte teljesen hiányzott stb. Mindezeken felül vállalkozó tőkére semmilyen kilátás nem kínálkozott. Ilyen körülmények között jelenik meg a terjeszkedő kincstár. 1748-ban és 1796ban megszerzi a két legjelentősebb nagybányai bányát, a kereszthegyit és a veresvízit, 1769-ben pedig az oláhláposbányait. A radnai és a kapniki bányászat eredetileg is kincstári volt, a felsőbányait pedig 1689-ben veszi át a várostól. Korszakunkban a kincstári bányászat döntő súllyal szerepelt, mégis Nagybánya kerületében 1764-ben 34,1844-ben pedig 277 kisvállalkozói bánya üzemelt. Az első erővíz-gyűjtő tavat 1771-ben kezdik építeni a veresvízi völgyben, az első gőzgépet pedig 1836-1848(1) között állítják fel a kereszthegyi Verner aknában. A talán öt-hatszáz éve kihajtott altárókról, altáró-rendszerekről alig van tudomásuk: így fordulhatott elő, hogy a Kereszthegyen 1765-1795 között kihajtott Lobkovitz altáró régen elfelejtett fejtésekbe lyukasztott úgy, hogy alig egy méterre felette egy több évszázada elfeledett altáró haladt. A 18. században Veresvízen még használatban volt a 2000 métert is meghaladó Sarlósboldogasszony-táró, amelyet annak idején még ékkel és kalapáccsal hajtottak ki, Kapnikbányán pedig 1753-ban készült el a 6.000 méteres József altáró. Az 1830-40-es évektől kezdődő szakszem bányászati irányítás szinte látványos eredményeket hozott, az 1860-as években a Nagybánya környéki bányászat ismét országos jelentőségre emelkedett: aranyból évi 180-280, ezüstből pedig 4.000-6.500 kg-ot termeltek. A radnai bányászat kivételével valamennyi kincstári üzem nyereséges volt. (Szellemy G. 1894.) A török uralom alól felszabadult bánsági vidéken már 1721-ben megkezdik az arany- és ezüstkutatást. Csiklován jelentősebb arany-előfordulásra, a dognácskai és bogsáni vasércbányákban pedig ezüst- és réztartalmú vasércekre bukkantak. 1731-ben kincstári tisztek irányításával megindították az aranymosást. (Szentkláray J. 1909.) A 19. század első felében a Bánságból származó bányászati bevételek fele-fele arányban oszlottak meg a vastermelés és az aranyezüst-réztermelés között. Az aranytermelés mindvégig jelentéktelen volt, az ezüsttermelés azonban időnkint elérte az 5-6 %-ot az országos termelésben. (Fényes E. 1842-43.) Korszakunk ezüsttermelésére vonatkozó átfogó és hiteles adatok éppolyan szórványosan fordulnak elő, mint az aranytermelésé. A főbb tendenciákat azonban érzékeltethetjük. A 18. század eleje a teljes, országos leromlás képét mutatta: tekintve, hogy a selmeci bányászat szinte a megszűnés határán volt, az évi országos produktumot alig tehetjük 5.000 kg-nál magasabbra, amely főként a Besztercebánya-úrvölgyi és a szepességi réztermelésből származhatott. Az 172030-as években a selmeci bányászat konszolidálódott, majd több tényező összejátszása folytán soha nem látott fellendülést ért meg az 1740-50-es években. Ezeknek az évtizedeknek a termelési adatait ugyan nem ismerjük, de azt tudjuk, hogy ekkor évente jóval egy millió forint, egyes források szerint két milliót is elérő nyereséget fizettek be a bécsi kamarának. Ennek, valamint a