Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

Az égetőmű minden beszolgáltató kohósító vállalkozó tételét külön-külön finomította, és ugyanígy adta át a választómühelyeknek. A választómühelyben (Scheidgaden - officina separatoria) történt az égetőmühelyből átvett égetett ezüst (aranyos ezüst) arany- és ezüsttartalmának a különválasztása, minden beszolgáltatóé külön-külön. A műveletet általában nedves eljárással, az aranyos ezüstnek savas oldásával végezték. A Selmecbányái választómühely használata salétrom- és rézszulfát (Kupferwasser), valamint a Szklenón létesített kamarai üveghuta arra utal, hogy Selmecbányán általában ezt az eljárást alkalmazták. Előnye volt ennek az eljárásnak, hogy a salétromsavas ezüstoldatnak a lepárologtatásával a lombikban visszamaradt arany savtalanító fürdő után azonmód - megolvasztva - rudakba volt önthető. Hátránya viszont, hogy az ezüst redukciója a salétromsavas oldatból az utóbbi elpárologtatásával igen költséges volt. Ezen, kivált aranyban szegényebb ezüstnél úgy igyekeztek segíteni, hogy azt előzőleg megolvasztották (száraz eljárás), és az aranyat kisebb mennyiségű ezüstbe sűrítették. Utóbbi azzal az előnnyel is járt, hogy ily módon az ezüstnek a 3:1 aránya is el volt érhető, amely mellett a nedves eljárás a leghatékonyabbnak bizonyult. A kiválasztott ezüstöt a kamarai választóműhely vissza is tartotta, s kimutatása alapján annak árát az alkamaragróf a beváltó vállalkozónak kifizette. Az aranyat viszont visszaadta a beváltónak, aki azt azután a cementező-műhelynek szolgáltatta be. A cementező-műhelybe beszolgáltatott arany „aurum album", azaz ezüsttel elegyes arany volt. 6-23 karát finomsággal rendelkezett. A cementező-münek a beszolgáltatott tételek finomságának megállapítása mellett az volt a feladata, hogy ezt az aurum albumot a magyar aranyforint törvényes finomsági fokára, 23 karát 9 grénre (=23 3/4 karát; 1 márkasúly 24 karátra és 288 grénre oszlott), úgynevezett finom aranyra (aurum finum) finomítsa. Az eljárás nevét adó cement finom téglapor (Körmöcbányán óbudai téglából készítették) és szép fehér kősó 2:1 arányú keveréke volt. A finomítandó „fehér aranyat" először tégelyben beolvasztották és próbát vettek belőle. A redukáló anyagként hozzáolvasztandó ólom és rézszulfát (Kupferwasser) mennyiségének a meghatározásánál figyelembe volt veendő az arany súlya mellett annak finomsága is. A hozzáolvasztás megtörténtével az aranyat jó hideg vízben apróra szemcsézték. A cementet és a szemcsés aranyat rétegesen váltakozva egy repedt tégelybe rakták. Fontos volt, hogy a szemcsék se egymással, se a tégely falával ne érintkezzenek. Az eljárás egy másik változatánál az aranyat nem szemcsézték, hanem vékony lemezzé kalapálva darabolták fel. Az így színültig töltött tégely a 12 órán át előre kifutott cementező kemencébe került, ahol letakarva, lassú tüzeléssel, de ügyelve, hogy ki ne hűljön, izzásba hozták az aranyat, megolvadnia nem volt szabad. A kemence száját téglával lezárták, csak a szellőzőnyílások maradtak nyitva a füst és a gázok elvezetésére, így állt 24 órán át. Harmadik redukáló anyagként itt már a cementum kősója is hatott. A redukció során kivont ezüst a cementbe csapódott le. A 24 óra elteltével próbát vettek. Ha az csak 22 karátos finomságot mutatott, az eljárást újabb 24 órán át folytatták, és megismételték mindaddig, míg a kívánt finomságot nem érték el. Ekkor az aranyat kiemelték és a cementportól megtisztítva öntőtégelyekben rudacskákká öntötték. A folyamat mibenléte a következő: a pörkölt vitriol víztelen kénsava a konyhasóból klórt fejleszt, amely az aranyat az izzás hőfokán érintetlenül hagyja. A cementezéssel sok ezüst ment veszendőbe, mivel a cement ezüst-kloridot (Hornsilber, kerargyrit) tartalmazott, amelyből az ezüst csak a cementpor ólommal történő olvasztása révén volt kivonható. A körmöcbányai kamara kerülete három alkamarai körzetre oszlott: a körmöcbányaira, a Selmecbányáira és a besztercebányaira; utóbbi a 15. század második felében megszűnt. Mindhárom helyen volt égető- és választóműhely, viszont cementező-műhely és pénzverde csak Körmöcbányán. A szomolnoki, utóbb kassai, valamint a nagybányai (azelőtt szatmári) kamaránál csak azok székhelyén voltak finomító-műhelyek pénzverdével együtt; a kassainál nincs adatunk cementező-müre. Az erdélyi kamara eredeti központja Aranyosbánya volt. A 14. század második