Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

Ezüstolvasztás A kvarcos ezüstérceket mind a régebbi korok, mind a 18. század kohászai arany- és ezüsttartalmuk szerint két, esetleg több csoportba osztották; a nemesfémekben szegényebb csoportba sorozott, mintegy 0,03-0,06 % (tonnánként 300-600 g) nemesfémet tartalmazó érceket nyers állapotukban, kellő pirittartalom hiányában egy kevés nemesfémet (kb. 40-80 g/t) szintén tartalmazó kénkovand (pirit) pótlása mellett, törpe-aknáskemencékben olvasztották. A kovandpótlék mennyiségét úgy állapították meg, hogy ennél a „nyers-olvasztás"-nál képződő úgynevezett „nyers kéneskő" 0,1-0,2 %-nál több nemesfémet ne tartalmazzon, nehogy a vele egyidejűleg előállított, végleg a hányóra kerülő salak nemesfémtartalma a tűrhető mértéket meghaladja. A nyerskéneskő némi megpörkölés után vagy közvetlenül vagy dúsító müvelet közbeiktatása után, de rendszerint dúsabb nyersezüst-ércekkel keverve szintén törpe aknásolvasztókban, úgynevezett „frissítő-olvasztás"-hoz került. Ez a müvelet nemesfémekben erősen megdúsított kéneskőből és salakból álló olvadékot eredményezett, amelyet a frissítő kemencéből az előtte levő tégelyekben elkészített ólomfürdőbe csapolták, az ólommal egy ideig jól elkeverték azzal a céllal, hogy a kéneskő nemesfémtartalma az ólommal ötvöződjék. A tégelyben levő ömledék magára hagyva bizonyos idő múlva három rétegre különült el, amelyek közül a legfelül megdermedt salak a nyersolvasztáshoz, a tárcsákban leszedett középső kéneskő-réteg megpörkölés után újból a frissítő-olvasztáshoz került vissza, a tégely fenekén lévő ólom pedig mihelyt az itatás céljaira történt, ismételt alkalmazása folytán nemesfémekben a megkívánt mértékig (mázsánként 3-5 márkáig) feldúsult, űzéshez kerül. A leűzés termékei közül az aranyos ezüstöt salétromsavval válatták, a mázanyagot és a pesttalpat pedig külön-külön redukálólag olvasztották, az utóbbit a legdúsabb ércekkel és egy tűzben pörkölt, frissítőolvasztásból származó kéneskővel elegyítve. A pesttalp-olvasztásból származó dúsólmot közvetlenül űzésnek vetették alá, viszont a mázanyag redukálásából nyert ólmot a frissítő-olvasztásnál nyert kéneskő itatásánál alkalmazták. Miután a kohósítás alá kerülő ércek rendesen többkevesebb rezet is tartalmaztak, a műveletek folyamán rézben megdúsított kohótermékek (kéneskő, rezes fölzék, stb.) is keletkeztek; az ezekből előállított réz, nemesfémtartalma miatt mindig csurogtatásra szorult. Az arany finomítása Háromféle kamarai finomító-műhely volt. Az égetőműhely (Brenngaden - officina crematoria), a választó-műhely (Scheidgaden - officina separatoria) és a cementező-műhely (die Ziment-cementum). A magánvállalkozás által ólmosító leűzéssel megolvasztott ezüstércek terméke, a csillámezüst (Blicksilber) még nem volt tiszta aranyos ezüst, tartalmazott még mintegy 5 %-nyi ólmot, esetleg egyéb szennyező anyagokat is. Ezek kivonását végezte el a kamarai égetőműhely. Technológiája lényegében a leűző eljárás megismétlése volt, csak éppen kisebb adagokban, nem aknás kemencékben, hanem nyitott vagy fedett fa- és csonthamuval bélelt tégelyekben, szükség esetén valamelyes ólom hozzáadásával. A gélét (ólom-oxid) itt a tégelyek porózus bélésébe szívódott be. Alkalmazták az eljárást az aranyércek olvasztási termékénél, a csillámaranynál is. A körmöcbányai kamara által fenntartott úgynevezett „Goldkunsthandlung" a cementezőműhelybe beszolgáltatott égetett (Brenngold) és választott (Scheidgold) aranyat is; előbbi általában alatta maradt a 16 karátos finomságnak, utóbbié 18-22 karát közt ingadozott (adatok az 1540-es évekből). Az égetett ezüst sem volt teljesen tiszta, hanem aranyos ezüst; finomsága 15 lat körül ingadozott 1-8 súlydénárnyi (1 súlydénár a lat tizenhatod része) eltéréssel.