Zsámboki László: Selmeci ezüst, körmöci arany - Válogatott tanulmányok a szerző születésének 70. évfordulója tiszteletére (Rudabánya – Miskolc, 2005)

I. A bányászat és a kohászat múltjából - Bányászat és kohászat a 14-15. században. A bányászat technikája. Arany és ezüst. A réz kohászata

kézi vitlávai emelték az edényeket. Természetesen, ahogyan nőtt a mélység, úgy szaporodtak a vízemelő lánc átrakó-átmérő állomásai is. A 15. század elején jelennek meg a most már lovak erejére alapozott lójárgányos váltódobos emelő szerkezetek (Kunst-ok), majd a század közepéről már váltó-vízikerekes emelő berendezésekről vannak híreink: Körmöcbánya 1446, majd 1452-ben négy újabbnak üzembeállítása. Minden bizonnyal ilyen „Kerrad"-okat épített Thurzó János is a század hetvenes éveiben. (A vízemelés díja heti egy magyar aranyforint és a kitermelt érc 1/6-a volt.) Természetesen a vízikerekek meghajtásához megfelelő mennyiségű erővízre van szükség. Körmöcbányán és Besztercebányán ezt úgy tudták biztosítani, hogy az északon felettük tornyosuló magas hegységekből kiépített vízvezető csatornákon vezették az erővizet az aknaszájhoz, az ércörlő-malmokhoz stb. Körmöcbányán 20 km-nyi, Besztercebányán (Úrvölgyön) 30 km-nyi volt ez az 1440-es években már működő vezeték, amely még 450 év múlva, a 19. század végén is zavartalanul üzemelt! Selmecbányán - tekintve, hogy a Garam völgye elzárta az összeköttetés lehetőségét a magas hegyekkel - ez a megoldás nem volt lehetséges, helyi folyóvíz pedig nem állt rendelkezésre, így lójárgányokat használtak. A szivattyúk megjelenését a hazai bányászatban - tekintettel a Thurzó-féle emelőkre semmiképpen nem datálhatjuk a 16. század elejénél korábbra. Legkorábbi ismert említése 1535ből Újbányáról való, mint közismert szerkezetről. Ezek emberek hajtotta kéziszivattyúk voltak. A 17. század elején a selmeci bányákban 6-8-12 szivattyúrakat volt egy-egy szivattyú-telepen. Minden szivattyúnál 6-8 ember dolgozott 12 órás váltó műszakban. Selmecbányán az első lójárgányos szivattyúról 1619-ből van adat. 1626-ban azonban a Biber-táró szájánál egy „hat öles" vízikereket építettek, s állítottak üzembe melyhez több mint két kilométer távolságból, hegyen-völgyön át rudazat segélyével jutott el a meghajtó erő, hogy a szivattyút működtethesse. 1628-ban már lent a bányában is üzemeltettek hasonló szerkezetet. 1685-ben a Kórház-telér bányaáldásán működő Gallison-bányamüben 8 gép üzemelt éjjel-nappal 600 lóval. Emellett 800 ember hajtotta a kéziszivattyúkat! A víztelenítés másik módja az altárók kihajtása. Ezeknek a közel vízszintes, enyhe emelkedésű alagút-szerü építményeknek a segítségével a függőlegesen lefelé haladó bányavágatok alá igyekeztek érni, hogy onnan lyukasztás után a bányavizet gravitációs úton folyamatosan elvezessék, illetve, ha a bányászat már az altáró szintje alatt folytatódott, akkor a vízemelést csak az altáró szintjéig kelljen végezni. A bányajog szerint, ha az altáró a fejtések alá ér, akkor „elörökli" (Erbstollen) a felette lévő bányákat, ha viszont a bányaműveletek már korábban az altáró szintje alá kerültek, akkor csak a víztelenítés költségeire tarthatnak igényt az altáró tulajdonosai. Ez a kitermelt érc 1/14 része volt. Ezzel - a talán kissé szokatlan - megoldással adott a jog lendületet és bátorságot az altáró-hajtásra vállalkozóknak. Magyarországon valószínűleg a legrégibb nagy altáró a selmeci altáró-rendszer első tagja, a Biber-altáró, melyet talán még a 13. században kezdtek hajtani. Szintje alatt mintegy ötven méterrel a Szentháromság altáró (1549), alatta pedig a hodrusi altáró (1494) helyezkedett el. A bélabányai altárót 1504-ben, az első körmöci altárót 1519-ben kezdték hajtani. Nagybányán a 15. században már kétezer méteres altáró üzemelt. Szellőztetés, légvezetés A régi bányák zsákszerű kiépülése miatt a levegő cseréje az oxigén-ellátás is nehézségekbe ütközött. A bányatérben szinte minden a levegő oxigén-tartalma ellen munkálkodik: az ember a lélegzetével és világító eszközeivel, a bányaácsolatok faanyagának korhadása, a kőzetek alkatrészeinek elmállása, oxidálódása, bizonyos kőzetek széndioxidot és szénhidrogén gázo-